„Azok, akik máshol voltak, szégyelljék magukat!”

„Azok, akik máshol voltak, szégyelljék magukat!”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 6. fordulójában hat mérkőzést játszottak szombaton.
"Az a baj, hogy nem szeretünk igazán focizni"

"Az a baj, hogy nem szeretünk igazán focizni"

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 5. fordulójában öt mérkőzést játszottak vasárnap.
Két kenézlői focistát decemberig eltiltottak - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Két kenézlői focistát decemberig eltiltottak - Labdarúgó fegyelmi határozatok

Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő fegyelmi határozatokat hozta az elmúlt heti fordulóban kiállított játékosok ügyében.
"Megvannak az első pontok pezsgőt bontunk!"

"Megvannak az első pontok pezsgőt bontunk!"

A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 4. fordulójában öt találkozót rendeztek meg szombaton.
„A csapat még nincs kész, de én már kész vagyok!”

„A csapat még nincs kész, de én már kész vagyok!”

A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 3. fordulójában vasárnap hat meccset játszottak.
Hétszázmillió forint a lovas turizmusra

Hétszázmillió forint a lovas turizmusra

Harsány - Rendhagyó tájékoztatón vehettek részt kedden Harsányban a sajtó képviselői. Szabó Gergely polgármester, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés tagja és Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos hintón, Lóska János, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség elnöke és fia, Lóska Máté pedig lovaik hátán érkeztek.
Közel 700 millió forintból fejlesztik az észak-magyarországi és észak-alföldi lovas turisztikai infrastruktúrát

Közel 700 millió forintból fejlesztik az észak-magyarországi és észak-alföldi lovas turisztikai infrastruktúrát

Harsány - Közel 700 millió forintot szán a kormány az észak-magyarországi, valamint észak-alföldi lovas turisztikai infrastrukturális fejlesztésekre - jelentette be a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsányban, kedden.
V. Harsányi Szürke­marha Fesztivál - Rekordméretű üstben főzték a híres szürkét

V. Harsányi Szürke­marha Fesztivál - Rekordméretű üstben főzték a híres szürkét

Harsány - Szombaton rendezték meg az V. Harsányi Szürke­marha Fesztivált.
A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Közép csoportjának őszi sorsolása – 2017/2018

A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Közép csoportjának őszi sorsolása – 2017/2018

Miskolc – A 2017/2018-as Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú bajnokság Közép csoportjának őszi órarendje.
Indul a harsányi csodaautó

Indul a harsányi csodaautó

Harsány - Igaz, még csak próbaüzemben, de szombaton ingyen tesztelhetik a gyerekek a csoda­járgányt.
Újra Szürkemarha Fesztivált rendeznek Harsányban

Újra Szürkemarha Fesztivált rendeznek Harsányban

Harsány - Főzőrekordra készülnek: hatezer adag pörkölt készül majd.
Elkészültek a megyei osztályok csoportbeosztásai

Elkészültek a megyei osztályok csoportbeosztásai

Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága elkészítette a megyei labdarúgó-bajnokság első és másod­osztályának csoportbeosztásait.

Otthonteremtési támogatás Harsányban

Harsány - Otthonteremtési támogatást ajánl a harsányi önkormányzat, olvasható a település honlapján.
Fontos célok a társulásban Nyékládházán

Fontos célok a társulásban Nyékládházán

Nyékládháza - A tagok között folyamatos és szoros együttműködésre van szükség.
Miniutak, mini alagút, csodaautó Harsányban

Miniutak, mini alagút, csodaautó Harsányban

Harsány - Hamarosan megnyílik a KRESZ-park, ahol mindezt ki lehet majd próbálni.
Emléktáblát avattak a Kisgyőr–Harsány útelágazásnál

Emléktáblát avattak a Kisgyőr–Harsány útelágazásnál

Harsány, Kisgyőr - A Kisgyőr–Harsány útelágazásnál avatták fel kedden a Bozena Nemcova cseh írónő emléktábláját, mely Drozsnyik István alkotása.
„Elégett az utolsó szalmaszál is”

„Elégett az utolsó szalmaszál is”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 29. fordulójában hat meccset játszottak vasárnap.
Két embert ütött el egy Opel a Harsányi úton

Két embert ütött el egy Opel a Harsányi úton

Miskolc - Személyi sérüléssel végződött az a közlekedési baleset, ami hétfőn este történt a Harsányi úton.
Olajos úton csúszott meg, kiskertben landolt a kisteherautó a Harsányi úton

Olajos úton csúszott meg, kiskertben landolt a kisteherautó a Harsányi úton

Miskolc - Anyagi káros közlekedési baleset történt pénteken Miskolcon a Harsányi úton.
Minden fontos pillért megerősítettek

Minden fontos pillért megerősítettek

Harsány, Miskolc - „Egyik legfontosabb irányelvünk a testi, lelki egészség megtartása.” Interjú Szabó Gergellyel, Harsány polgármesterével, a B.-A.-Z. megyei közgyűlés tagjával.
Küldjön hírt - Videó: Sumák traffipax a Harsányi úton

Küldjön hírt - Videó: Sumák traffipax a Harsányi úton

Harsány, Miskolc - Olvasónktól kaptuk az út mellett megbúvó "háromlábúról" a videófelvételt, amely a Harsányi úton a 3 km-es büfénél készült vasárnap reggel.
„A labdarúgás megszégyenítése, amit ma produkáltunk”

„A labdarúgás megszégyenítése, amit ma produkáltunk”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 26. fordulójában öt meccset játszottak vasárnap.
Sebességmérés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pénteken

Sebességmérés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pénteken

Miskolc – A közúton közlekedők 2017. május 12-én az alábbi helyszíneken számíthatnak sebességmérő ellenőrzésekre Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain.
Bianka, a nap lánya

Bianka, a nap lánya

Harsány - Bianka harsányi diáklány. Gőzerővel készül a bikiniszezonra, de üzeni az időjárásnak, hogy összeszedhetné már magát. Fotóit családjának és Noncsinak küldi.
Videó: Harsányi késelés - Nehezen fogadják el a felmentő ítéletet

Videó: Harsányi késelés - Nehezen fogadják el a felmentő ítéletet

Miskolc, Harsány - Nehezen tudják elfogadni a harsányiak a Kúria döntését, amely alapján felmentették azt a fiatalembert, aki öt évvel ezelőtt egy kocsmai vita után leszúrta a helyi focicsapat egyik tagját.
Mutatjuk hol számíthatnak sebességmérésre csütörtökön Borsodban

Mutatjuk hol számíthatnak sebességmérésre csütörtökön Borsodban

Miskolc - A közúton közlekedők 2017. május 11-én az alábbi helyszíneken számíthatnak sebességmérő ellenőrzésekre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Jogerős ítélet: önvédelem volt a szúrás Harsányban

Jogerős ítélet: önvédelem volt a szúrás Harsányban

Budapest, Harsány, Miskolc - Jogerősen felmentették a harsányi halálos szúrás vádlottját.
Szerdai sebességmérések Borsod megyében

Szerdai sebességmérések Borsod megyében

Miskolc - A közúton közlekedők 2017. május 10-én az alábbi helyszíneken számíthatnak sebességmérő ellenőrzésekre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Mindenben támogatták a harsányi üzem létrehozását

Harsány - Egy csökkent munkaképességűeket foglalkoztató üzem nyitja meg kapuit az egykori református iskola épületében a tervek alapján júniusban Harsányban.
Itt mérnek hétfőn a rendőrök Borsodban

Itt mérnek hétfőn a rendőrök Borsodban

Miskolc - A közúton közlekedők 2017. május 8-án az alábbi helyszíneken számíthatnak sebességmérő ellenőrzésekre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
„A rövidzárlat már a múlt héten elkezdődött és még nem látom a végét”

„A rövidzárlat már a múlt héten elkezdődött és még nem látom a végét”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 25. fordulójában hat meccset játszottak vasárnap.
Le­nyelte a nyelvét a nyíregyházi csatár, a játékvezető mentette meg az életét

Le­nyelte a nyelvét a nyíregyházi csatár, a játékvezető mentette meg az életét

Harsány, Nyíregyháza - Csatárral ütközve le­nyelte a nyelvét a Sajóvölgye Focisuli kapusa.
Mutatjuk, hol mérnek csütörtökön a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Mutatjuk, hol mérnek csütörtökön a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Miskolc – A közúton közlekedők 2017. május 4-én az alábbi helyszíneken számíthatnak sebességmérő ellenőrzésekre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
„A hazai pálya előnyét a vendégcsapat kapta meg”

„A hazai pálya előnyét a vendégcsapat kapta meg”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 24. fordulójában öt mérkőzést játszottak vasárnap.
Kedden is mérik a sebességet Borsod megyében

Kedden is mérik a sebességet Borsod megyében

Miskolc - A közúton közlekedők 2017. április 25-én az alábbi helyszíneken számíthatnak sebességmérő ellenőrzésekre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Pénteken is sebességet mérnek a rendőrök Borsodban

Pénteken is sebességet mérnek a rendőrök Borsodban

Miskolc - A közúton közlekedők 2017. április 21-én az alábbi helyszíneken számíthatnak sebességmérő ellenőrzésekre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Burgonyát vetnek a napokban Harsányban

Burgonyát vetnek a napokban Harsányban

Harsány - Természeti adottságaikból eredően fontos az élelmiszer-termelés.
Kedden is készülnek drága felvételek az autósokról Borsodban

Kedden is készülnek drága felvételek az autósokról Borsodban

Miskolc - A közúton közlekedők 2017. április 18-án az alábbi helyszíneken számíthatnak sebességmérő ellenőrzésekre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Speedmarathon Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is

Speedmarathon Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is

Miskolc - A sebességellenőrzéssel kapcsolatos kampány elmúlt évekbeli sikere és a kedvező tapasztalatok miatt a magyar rendőrség ismét részt vesz az egész Európát érintő akcióban.
„Ma igazi nagybetűs csapat voltunk!”

„Ma igazi nagybetűs csapat voltunk!”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 21. fordulójában vasárnap hat találkozót rendeztek meg.
Négy meccsről eltiltották a felsőzsolcai focistát

Négy meccsről eltiltották a felsőzsolcai focistát

Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő büntetéseket osztotta ki az elmúlt heti fordulóban kiállított játékosoknak.
Fel​borult egy Fiat a Harsányi úton

Fel​borult egy Fiat a Harsányi úton

Miskolc - Anyagi káros közlekedési baleset történt csütörtökön a Harsányi úton.
Traffipax-mérések áprilisban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Traffipax-mérések áprilisban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Miskolc – Nézze meg, hogy hol mérik a gépjárművek sebességét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében áprilisban!
„Ellenfelünknek a bedobásból is ért a gól...”

„Ellenfelünknek a bedobásból is ért a gól...”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának, 20. fordulójában négy mérkőzést játszottak vasárnap.
„A játékvezető második félidőben nyújtott teljesítménye hozzásegítette a hazaiakat az egy ponthoz”

„A játékvezető második félidőben nyújtott teljesítménye hozzásegítette a hazaiakat az egy ponthoz”

Miskolc - A labdarúgó megyei II. Közép csoportjának 19. fordulójában két mérkőzést játszottak szombaton.

Harsány.
BOON.HU



HÍRLEVÉL





hirdetés