Fejlesztik a vásárteret és felújítják a várat is Ónodon

Akt.:
Az ónodi vár a 2010-es árvíz idején
Az ónodi vár a 2010-es árvíz idején - © Fotó: Juhász-Léhi István
Ónod – Még az idén 260 millió forintot költenek a vásártér infrastruktúrájának fejlesztésére – írja a szakportál.

„Megújul az ónodi vár” – erről számolt be a Turizmus Online cikke, mely szerint az önkormányzat reményei alapján jövőre elkezdődnek a régészeti feltárások, majd azt követően pedig megvalósulhat a rekonstrukció.

A régészeti feltárások után

Ónod várához kötik a II. Rákóczi Ferenc fejedelem által ide összehívott országgyűlésen kimondott Habsburg-ház trónfosztását. (A hadi krónikák lapjain utoljára 1707-ben szerepelt az erődítmény, amikor a túlparti körömi mezőn verték fel a kuruc országgyűlés követeinek sátortáborát.)

A portál szerint a tervezés elkezdődött és a régészeti feltárások után helyreállítják a várnak az 1800-as években kidőlt északi falát. Ezzel zárttá teszik az építményt, azt követően pedig a már meglevő bástyában kiállítóhelyet létesítenek. Ugyanakkor egy turisztikai központot is terveznek, kávézóval, a helyi termékek bemutatásául szolgáló bolttal, illetve kiszolgáló­részekkel együtt.

A vár egyébként a Sajó folyó közelében, rendezett környezetben található, ahol sétálhatnak és kerékpározhatnak is az érdeklődő vendégek.

Külön érdekesség, hogy a vártól alig másfél kilométerre folyik össze a Sajó a Hernád folyóval, amely nemcsak természeti látványosság, hanem vonzó kirándulóhely is. A vár közvetlen közelében ismerhetik meg a turisták a helyi tájházat, amely nem más, mint egy 1880-ban épített parasztház a berendezéseivel.

A Nemzeti Várprogramról szóló 2015-ös kormányhatározat III. ütemben (kezdete 2017–2018) az Ónodi vár mellett megyénkből egyebek között Mogyoróska (Regéci vár), Sárospatak (Rákóczi-vár) és Szögliget (Szádvár) is szerepel.

Az egyik legrégebbi

A falu életében ugyancsak kiemelkedő esemény, hogy minden hónap első csütörtökjén országos állat- és kirakodóvásárt tartanak. Büszkék rá, hogy 1396. július 9-én kelt oklevelében Zsigmond király Ónodnak mezővárosi és vásártartási jogot adományozott, így Ónod az egyik legrégebbi vásártartási joggal rendelkező település az országban. Ennek kapcsán a Turizmus Online azt is megtudta, még az idén 260 millió forintot költenek a vásártér infrastruktúrájának fejlesztésére, amit hazai, illetve európai uniós támogatásból finanszíroznak.

Egyébként a jeles vásár mellett évről évre más vonzó turisztikai rendezvényeket is tartanak a településen: a várban rendezik az íjászok versenyét, a közösségi házba pedig – adventi időszakban – a ma már országos hírűvé vált mézeskalács-kiállításra invitálják az érdeklődőket.

ÉM



Lakóhelyem.
BOON.HU






hirdetés