A legjobbak közt a borsodivánkaiak

Koczka Sára, Skarupa Dorina és Dajkó Mózes
Koczka Sára, Skarupa Dorina és Dajkó Mózes - © Fotó: Magánarchívum
Mezőkövesd – Nagydíjat, országos ezüst és bronz fokozatot „gyűjtöttek be” a gyerekek.

A Mezőkövesdi Tankerületi Központ Szentistváni István Király Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagiskolájában nagy hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra. A Borsodivánkán működő iskolában több olyan gyerekkel is foglalkoznak, akik valamilyen tevékenységben az átlagosnál magasabb teljesítményre képesek.

A Best Print Hungaryn szép eredményeket értek el diákjaink.” Kiss Zoltán

Kevés a rajzóra

Birinyi Tamás a tagintézmény vezetője nagyon büszke az elért eredményekre. Elmondta, hogy az intézményben is, mint minden általános iskolában a rajz- és vizuális kultúra tantárgyra sajnos, csak heti egy óra áll rendelkezésre. Ennyi idő nagyon kevés arra, hogy bevezessék a diákokat a vizuális nyelv, az ábrázolás, a tervezőgrafika rejtelmeibe, az alkotás örömeibe, ezért létrehoztak egy rajz- vizuális kultúra és számítógépes grafikai szakkört, mely az alkalmazott grafikára fókuszál.

Szívesen jelentkeztek

Kiss Zoltán, a szakkör vezetője elmondta, sok tanuló szívesen jelentkezett, mert ez a technika nagyon közel áll hozzájuk. Természetesen itt is a valóságalapú képalkotással kezdődik minden, de tudatosan az alkalmazott grafika területe felé vezet az út. Munka közben döbbennek rá a tanulók, hogy milyen élmény újat létrehozni, valamit úgy megtervezni, hogy az ne csak önmagában esztétikus legyen, de a mindennapi életben is használható termékként jelenjen meg. Tanulóink munkáival pályáztunk a magyarországi Nyomda- és Papíripari Szövetség által meghirdetett országos Best Print Hungary versenyre. Ez az a verseny, ahol hivatásos tervezőgrafikusok munkái is szerepelnek – fogalmazott Kiss Zoltán. A versenyre 147 termék és tervezőgrafikai munka nevezett. Ebben a mezőnyben a borsodivánkai gyerekek nagyon jó helyezéseket érték el: Skarupa Dorina 6. osztályos tanuló Magyar Grafikai Nagydíjat, Koczka Sára 7. osztályos tanuló Országos Ezüst fokozatot (Junior kategória), Dajkó Mózes, 6. osztályos tanuló pedig Országos Bronz fokozatot érdemelt ki. (Junior kategória)

A díjakat Budapesten, az Óbudai Egyetem Dísztermében adták át.

ÉM



Lakóhelyem.
BOON.HU






hirdetés