Mérgezés Dámócon – Lakhelyelhagyási tilalom a feltételezett „méregkeverőknek”

Akt.:
Lakhelyelhagyási tilalom a feltételezett "dámóci méregkeverőknek"
Lakhelyelhagyási tilalom a feltételezett "dámóci méregkeverőknek" - © Fotó: TB
Miskolc, Dámóc, Lácacséke – A Dámóc településen történt mérgezéses esetekkel összefüggésben gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége és életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt indult büntetőeljárás két gyanúsított ellen.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak a lakóhelyükön szeszesitalok értékesítésével foglalkoztak.

Október 25. napja körüli időpontban az első rendű gyanúsított 10 liter alkoholos italt vásárolt a másodrendű gyanúsítottól, majd abból november 2-án délután egy liternyi mennyiséget értékesített a Dámóc településen élő 14 éves sértettnek. Az italból a sértett, annak édesapja és egyik rokona még aznap este fogyasztottak, majd az italtól mindhárman rosszul lettek, életveszélyes állapotban kerültek kórházba, ahol a 14 éves sértett elhunyt. A sértettek lakásán talált alkoholos ital metilalkoholt tartalmazott.

November 4-én dámóci otthonában holtan találtak egy nőt, aki esetében szintén felmerült a mérgezés lehetősége. A nő lakásában ismeretlen eredetű alkoholos italt találtak. A rendelkezésre álló adatok szerint a nő rendszeresen megfordult az első rendű gyanúsított lakásán.

Elhunyt egy lácacsékei személy is

Október 28-án lácacsékei otthonából szívelégtelenség miatt szállítottak kórházba egy személyt, aki a kórházban elhunyt. Esetében szintén felmerült a metilalkohol mérgezés lehetősége. Az esetek hatására több olyan személy kért orvosi ellátást, akik a gyanúsítottaktól alkohol tartalmú italt vásároltak.

damoc2

Az ügyészség a gyanúsítottakkal szemben lakhelyelhagyási tilalom elrendelését indítványozta. A bíróság a kényszerintézkedést szükségesnek találta. A gyanúsítottak terhére rótt cselekmény akár 5 évet meghaladó tartamú szabadságvesztéssel is büntethető, esetükben a szökés veszélye fennáll. Ennek megelőzése érdekében, valamint a nyomozás zavartalan lefolytatása végett a bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak szabad mozgásának korlátozása indokolt. A bíróság a gyanúsítottakkal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A gyanúsítottak a lakhelyelhagyási tilalom tartama alatt a bíróság által kijelölt lakóhelyüket engedély nélkül nem hagyhatják el, nem változtathatják meg. Ha a bíróság által meghatározott magatartási szabályokat megszegik, előzetes letartóztatásba kerülhetnek. A végzés jogerős.

Újabb két áldozat

Amint arról már beszámoltunk, kedden újabb két személy hunyt el megyei kórházban, így a mérgezéses eset áldozatainak száma ötre nőtt.

ÉM-SZB


metilakohol
Miskolc - Újabb két ember vesztette életét kedden a miskolci megyei kórházban a dámóci mérgezések miatt, így négyre emelkedett a halálos áldozatok száma, és még négy beteget ápolnak az intézményben. A mentők pénteken jelezték, hogy a bodrogközi Dámócról mérgezés gyanújával több embert vittek ...

megyei_korhaz1
Miskolc - Hat embert ápolnak a dámóci mérgezések miatt Miskolcon, a megyei kórházban, ketten közülük életveszélyes állapotban vannak. Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója hétfőn az MTI-vel közölte: két férfit a toxikológiai o...

Mérgezés Dámócon - Ketten meghaltak, ketten őrizetben - illusztráció
Dámóc, Miskolc - Összesen nyolc embert vittek kórházba a hétvégén azok közül, akik mérgező italt fogyasztottak. A rendőrség két embert előállított. Két ember meghalt, több embert pedig kórházban kezelnek azok közül, akik valószínűleg metilalkohol-mérgezést szenvedtek a hétvége folyamán Dámócon. A...

Mérgezés Dámócon - illusztráció
Budapest, Dámóc - Egy 70 év körüli nő és egy 14 éves fiú halt meg a hétvégén a dámóci mérgezésben - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap esti Híradójában. A tudósítás szerint a fiú vasárnap hajnalban halt meg. A szomszédok azt mondták: a családból több embert elvittek a mentők, a fiú 19 é...

Illusztráció - Mérgezés Dámócon - Egy másik embert is őrizetbe vettek, akitől az ital származhat
Dámóc, Miskolc, Sátoraljaújhely - A rendőrök egy második férfit is bűnügyi őrizetbe vettek, akitől - a gyanú szerint - az a mérgező ital származtatható, amely miatt többen is kórházba kerültek, illetve haláleset is bekövetkezett. Amint arról korábban már hírt adtunk 2017. november 3-a és november...

Mérgezés Dámócon - Őrizetben egy ember, akitől az italt vásárolhatták
Dámóc, Miskolc, Sátoraljaújhely - Újabb ember vesztette életét a dámóci mérgezésben. Vasárnap reggelre elhunyt a legsúlyosabb állapotban lévő fiatalkorú fiú, a szombat reggelre meghalt idős nő után ő a második halálos áldozata a dámóci italmérgezésnek. A rendőrség őrizetbe vett egy dámóci férf...

Mérgezés Dámócon - Metilalkohol is okozhatta, élet-halál között egy fiatal
Dámóc, Miskolc, Sátoraljaújhely - Súlyos, életveszélyes a dámóci mérgezéses betegek állapota, újabb emberek jelentkeztek Sátoraljaújhelyen. Vasárnapra egy fiatalkorú beteg is belehalt a mérgezésbe. Dr. Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház főigazgatója szombaton este elmondta...

Illusztráció - Mérgezés Dámócon: Alkohol helyett mérgező folyadékot fogyasztott, meghalt egy nő
Dámóc, Miskolc, Sátoraljaújhely - Ismeretlen összetételű, mérgező folyadék fogyasztása miatt egy nő életét vesztette, három férfi pedig súlyos állapotban került kórházba. A mentőszolgálat munkatársai jelezték 2017. november 3-án az esti órákban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság T...








hirdet�s