Ladik döntő – vissza a középkorba

Akt.:
LADIK döntő – vissza a középkorba
LADIK döntő – vissza a középkorba
Bikal, Bonyhád – Vetélkedtek sajtóismeretből, dárdát vetettek, sodrófát hajítottak, gólyalábon járkáltak az országos döntő résztvevői.

A bikali Puchner Kastélyszálló és Reneszánsz Élménybirtokra megérkezni olyan érzés, mintha az ember egy időgéppel visszarepült volna a múltba. A LADIKLapot a Diákoknak országos médiavetélkedő – vetélkedőn részt vevő 17 csapat ebbe a mesés környezetbe érkezett szerda reggel. A birtokon végigsétálva még azt is elfelejtették, hogy perceken belül elkezdődik életük eddigi talán legfontosabb versenye.

Próbatétel minden szinten a LADIK vetélkedő

A LADIK vetélkedő az élménypark Lovagtermében zajlott, festői környezetben. A három tagú zsűrit olyan elismert személyek alkották, mint dr. Kloss Andor, az AS-M Tanácsadója, Kovács Zsolt, az Inform Média Kft.–től a Hajdú-bihari Napló főszerkesztő-helyettese, valamint Tálosi Péter, a Pannon Lapok Társasága képviselője.

LADIK döntő – vissza a középkorba ©

A versenyfeladatok palettája igen színes volt. Közülük néhány a diákok memóriáját, míg mások a megfigyelőképességüket tették próbára. A megmérettetésen az is kiderült, hogy a tanulók mennyire ismerik a sajtóműfajokat.

Az egyik legérdekesebb feladat az volt, mely a diákok rátermettségét tesztelte. Kaptak ugyanis egy lapot, melyen híres személyek képei  voltak, továbbá életükből néhány fontos információ. A fiataloknak villáminterjút kellett készíteniük velük, mintha most futottak volna össze az utcán. Kate Perrytől a legtöbben azt kérdezték volna, hogy szeretne- e gyereket, illetve hogyan érezte magát a magyarországi forgatáson. Johnny Deep a többség arról faggatta volna egy esetleges találkozás alkalmával, hogy a Karib Tenger Kalózai részei közül melyiket élvezte a legjobban, vagy éppen mennyire áll hozzá közel az általa alakított karakter. Antonio Bonfininek pedig leggyakrabban azokra a kérdésekre kellett volna felelnie,  hogyan érezte magát Mátyás király udvarában, továbbá arra is kíváncsiak voltak a diákok, hogy valóban annyira igazságos volt-e az uralkodó, mint ahogy tudjuk.

Szatmár megyéből is jöttek “Ladikosok”

Szintén érdekes volt az a feladvány, amelyhez a földrajzi ismereteiket is fel kellett használni. Kaptak ugyanis egy Magyarország térképet, amelyen feltüntették a megyék kontúrjait, kiegészítve a versenyen résztvevő egyetlen határon túli megyével, Szatmárral – a Pennarágók csapata ugyanis onnan érkezett. A tanulóknak meg kellett nevezni a megyéket és az ott megjelenő napilapokat.

Az utolsó feladat a diákok képzelőerejét tette próbára. A verseny rendezői tudósítást kértek a tábor két napjáról, mégpedig – hűen a helyszínhez – reneszánsz stílusban, ékes nyelven kellett megalkotniuk, majd a zsűri előtt felolvasniuk. Mondani sem kell, már a megírás közben is jókat kuncogtak a gyermekek.


Eddig még nem próbálták

A Ladik vetélkedő tehát remek hangulatban zajlott. Nagyon élvezték minden percét, sőt ha úgy adódna, újra szívesen végigcsinálnák még egyszer. Ők is tudják azt, amivel Körtvélyesi Csaba műsorvezető zárta a vetélkedőt: nem számít, ki hányadik lesz, hiszen azzal, hogy itt vannak, ők már nyertek.

LADIK döntő – vissza a középkorba ©

A vetélkedő fáradalmaiért cserébe izgalmas programokon vettek részt az ifjak délután. A délutáni események madárbemutatóval kezdődött. A finom ebéd után a tanulók a 7 próbás játékokon próbálhatták ki magukat, a kézműves és ügyességi feladatok a bikali élménybirtok egész területén párhuzamosan zajlottak. Olyan tevékenységeket próbálhattak ki a nebulók, melyek nagy részére még soha nem volt lehetőségük. Többek között mézeskalácsot készítettek, hímeztek és ékszert kreáltak, íjászkodtak, tuskót,- sodrófát- és dárdát hajítottak, és még vívtak is. A tét azonban most is nagy volt, hiszen a legügyesebb két csapat részt vehetett az apródavatáson.

HBN


LADIK csapatok különböző színű pólókban

  1. Baranya: Született tehetségek – olajzöld
  2. Bács: Sajt(ó)kukacok – sötétlila
  3. Békés: Csabai 5-ÖK – napsárga
  4. Borsod: Bulvár csótányok – sötétbarna
  5. Fejér: TUTAJOSOK – türkizkék
  6. Hajdú: Spontán2 – zöld
  7. Heves: Hevesi kukacok – királykék
  8. Komárom: KISFIRKÁSZOK – citromsárga
  9. Nógrád: HAJÓ, ha nem – piros
  10. Somogy: Ladi(.)coMÉDIA – középkék
  11. Szabolcs: CARPE DIEM – almazöld
  12. Szatmár: Pennarágók – rózsaszín
  13. Szolnok: Ötösfogat – világoskék
  14. Tolna: PARTYLADIK – sötétkék
  15. Vas: KreaTeam – bordó
  16. Veszprém: R@darok – sötétszürke
  17. Zala: Múzsák – sötétnarancs

Spontán érzik jól magukat a megye legjobbjai

Fellélegeztek a Spontán 2 csapat tagjai, ugyanis véget ért a Ladik országos médiavetélkedő döntője, melynek eredményét csütörtök reggel tudják meg. A csapat nem spontán, hanem felkészülten várta a versenyt, mely úgy vélik igen gondolkodtató és kreatív volt.

LADIK döntő – vissza a középkorba ©

A Lapot a diákoknak elnevezésű vetélkedőre kedden este 17 megyéből érkeztek meg a versenyzők. A hosszú utat a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kollégiumában pihenték ki a csapattagok.

A Hajdú-Bihar megyét képviselő lányok a kedd esti táncházon a néptánc néhány mozdulata mellett a többi diákkal is megismerkedett.

– Nagyon jól érezzük magunkat, a szállás és a hangulat is kiváló – mondta Kiss Anikó a Spontán 2 csapat egyik tagja.


Megkérdeztük: Milyen volt a LADIK verseny?

Nagyon élveztem a vetélkedőt.  A feladatokat kicsit nehéznek találtam,  de szerintem a középmezőnyben fogunk végezni – vélekedett Tőzsér Ildikó.

Jó volt a verseny, mert gondolkodtató  feladatokat kaptunk.  Én pozitívan állok a végeredményhez és úgy gondolom az első három helyezettben benne lesz a csapatunk – mondta Kiss Anikó.

Bali Villő szintén jól érezte magát a Ladik országos vetélkedőjén. – Nekem a helyesírási  és a szöveg kiegészítő feladatok tetszettek a legjobban – jegyezte meg.

Nagyon tetszik ez a reneszánsz falu, és természetesen a verseny is jó volt.  Már sikerült néhány csapattal összeismerkedni  a tegnapi táncházon.  Remélem a legrosszabb esetben is a középmezőnyben végzünk – nyilatkozott Szabó Márta.

Karácsony Roxána úgy véli a villámkérdések voltak a legnehezebbek.  – Csapatban dolgoztunk, majd meglátjuk, hogy milyen eredménnyel – fűzte hozzá.

A feladatok nagyon kreatívak voltak.  A tanároknak szóló feladatok mindegyikét megoldottam, így egy kis időre én is gyermek lehettem újra – közölte Kasina Józsefné.

HBN








hirdet�s