Laboravatót ünnepelt a FUX és az egyetem

Laboravatót ünnepelt a FUX és az egyetem
Miskolc – Két beruházással tíz új munkahelyet teremtettek a FUX Zrt-nél.

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett pénteken a FUX Zrt.: felavatták a társaságnál a vezeték- és kötéldiagnosztikai intézeti laboratóriumot. Mint azt dr. Barkóczi István, a társaság vezérigazgatója elmondta, a társaság telephelyén kilakított laboratóriumot a Baross Gábor pályázat segítségével valósították meg, a 61 millió forintos beruházáshoz 30 millió forint támogatást nyertek. A szakemberek szerint a laboratóriumnak nem hogy hazánkban, Európában sincs párja.

A laboratórium különlegessége, hogy az avató ünnepségen aláírt együttműködési megállapodás értelmében a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara működteti, ennek megfelelően egyetemi szintű, anyagvizsgálattal összefüggő képzéseket (anyagmérnöki és gépészmérnöki Bsc, MSc) végez itt, másrészt a FUX Zrt-vel közösen kutatás-fejlesztéseket hajtanak végre.

Különleges kapcsolat

Prof. dr. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora szerint igen fontos nap ez mind a FUX Zrt., mind pedig a Miskolci Egyetem életében, hiszen a beruházás egyszerre szolgálja a társaság és az intézmény érdekeit. Mint mondta, az egyetem kiemelt feladata a tudás megőrzése és átadása mellett, hogy szolgálja a régiót és a régió vállalkozásait. Azzal, hogy felkészült szakembereket bocsát ki, akik bekapcsolódhatnak a vállalatok munkájába. Ehhez viszont lényeges, hogy a hallgatók gyakorlatot szerezzenek, s ebben évek óta partner a FUX.

Különlegesnek nevezte az együttműködést Gácsi Zoltán, a Műszaki Anyagtudományi Kar dékánja is, részben mert az intézmény oktatói részt vehetnek a társaságnál folyó kutató-fejlesztő munkában, részben, mert a hallgatók a laboratóriumban a gyakorlatban is kipróbálhatják az elméletben már elsajátított tudást. Mint mondta, a kiváló együttműködést az is jelzi, hogy az elmúlt két évben 5 anyagmérnök hallgató helyezkedett el a FUX-nál.

Bihall Tamás, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint is fontos ünnep ez, de nemcsak a társaság és az egyetem életében, hanem a várost illetően is, hiszen szeretnék Miskolcot egy fejlődő, ipari mintavárossá tenni.

– Ennek ragyogó példája a FUX Zrt., ahol a nehéz gazdasági helyzetben is sikerül folyamatosan fejleszteni, emellett a gyakorlati ismeretek megszerzéséhez is hozzájárul.

Új raktárcsarnok

A laboratórium avatásával párhuzamosan egy új, 1550 m2 alapterületű raktárcsarnokot is átadtak, amely az ÉMOP pályázatán belül, közel 200 millió forintos beruházás keretében valósult meg. Eme fejlesztéshez 97 millió forint támogatást nyert el a társaság.

ÉM








hirdet�s