Labdarúgó NB III – „Tíz centiméteren múlott a három pont és azon…”

Akt.:
Tállya KSE vs. Debreceni VSC tartalék
Tállya KSE vs. Debreceni VSC tartalék - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 25. fordulójában három megyei csapatunk játszott vasárnap.

Újpest FC tartalék – Termálfürdő FC Tiszaújváros 3-2 (2-0)

Budapest, 50 néző. V.: Horváth.

Újpest tartalék: Banai – Szűcs, Kecskés (Knap), Fék, Cseke, Nyilas, Tóth J., Gere, Balázs, Pávkovics, Sallay (Molnár S.). Edző: Víg Péter.

Tiszaújváros: Tóth Cs. – Fodor, Hajdu (Horváth), Angyal, Polényi, Czégel, Bussy, Katona, Kovács P., Hussein (Papp), Molnár L. (Kerekes). Edző: Antal István.

G.: Gere, Pávkovics, Balázs, ill. Kovács P., Katona. Jók: az egész csapat, ill. Fodor, Hussein, Angyal, Kovács P.

Víg Péter: – Kimondottan jó mérkőzést játszottunk. Az első félidőben mi, a másodikban pedig a Tiszaújváros dominált, szerencsére az első félidei előny elég volt a győzelemhez.

Antal István: – A korai utazás és korai kezdés miatt az első félidőben bent maradtunk az öltözőben. A másodikban viszont tudtunk rúgni két gólt és három kapufát is, így nem érdemeltünk vereséget. Gratulálok a fiúknak a hozzáálláshoz.


Tállya KSE – Debreceni VSC tartalék 1-1 (1-0)

Tállya, 250 néző. V.: Sándor.

Tállya: Tarr – Tóth Sz., Bihari, Németh D., Molnár, Horváth Bejámin, Tóth A., Horváth Bence, Tóth T. (Zsarnai), Orosz (Németh B.), Mihálszki Cs. (Mihálszki N.). Edző: Pachinger János.

DVSC tartalék: Rácz – Nagy, Ludánszki, Barna, Balogh, Bereczki, Vincze, Sándor (Dombi), Kondás (Lénárt), Kertész, Bíró. Edző: Szatmári Csaba.

G.: Horváth Bence, ill. Bíró. Jók: az egész csapat, ill. Ludánszki, Bíró.

Pachinger János: – Tíz centiméteren múlott a három pont és azon, hogy nem tudtuk berúgni a második gólt. Ettől függetlenül kitűnően küzdöttünk, győzelmet érdemeltünk volna a kidolgozott helyzetek száma alapján.

Szatmári Csaba: – Nagyon agresszív, kemény ellenféllel találtuk szembe magunkat. Úgy érzem a második félidő alapján akár a győzelmet is megszerezhettük volna.


Rákospalotai EAC – Diósgyőri VTK tartalék 0-3 (0-3)

Budapest, 150 néző. V.: Gaál.

REAC: Ordasi – Balázs (Imecz), Lőrincz (Pásztor), Nagy G., Pfister, Kasza, Lászka, Kiss T., Lucz, Spánitz (Borsos), Csiszár. Edző: Dinka Balázs.

DVTK tartalék: Egyed – Bodnár (Elek), Csicsvári, Mahalek, Kádas, Kövér (Timkó), Oláh, Szabó, Icsó, Eperjesi (Kacsó), Ternován. Edző: Sütő Szilárd.

G.: Szabó, Kövér, Icsó. Jók: senki, ill. az egész csapat.

Dinka Balázs: – Többet vártam ettől a mérkőzéstől, egyéni hibák döntöttek a Diósgyőr javára. Mezőnyben jobb volt az ellenfél, viszont a támadó pontrúgásoknál jobban kell koncentrálnunk, hogy eredményesebbek legyünk. Gratulálok ellenfelünknek.

Sütő Szilárd.: – Nagyszerű első félidei játékunk után megérdemelten visszük el a három pontot a tavasz egyik meglepetéscsapata otthonából. Csapatunk játékosának Ternován Patriknak pedig gratulálni szeretnék, hogy bemutatkozott az első osztályban. Ez motiváció kell hogy legyen az utánpótlás játékosoknak, hogy kemény és alázatos munkával elérhető az NB I. Gratulálok a csapatomnak.


Labdarúgó NB III – „Nem pánikoltunk be, hanem türelmes játékkal felőröltük ellenfelünket”

Miskolc – A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 25. fordulójában szombaton három megyei csapatunk lépett pályára.








hirdetés