Labdarúgó NB I – Újpesti győzelem Sopronban

Sopron – Az Újpest szombaton kétgólos győzelmet aratott Sopronban a Haladás vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában.

A három bajnoki találkozó óta nyeretlen szombathelyieknek ez volt az idei első tétmérkőzésük, ugyanis a Magyar Kupából már ősszel kiestek, míg múlt héten elhalasztották a Vasas elleni meccsüket az újpesti Szusza Ferenc Stadion játékra alkalmatlan pályája miatt.

OTP Bank Liga, 21. forduló:

Swietelsky Haladás-Újpest FC 0-2 (0-1)

Sopron, 1834 néző, v.: Andó-Szabó

gólszerzők: Perovic (13.), Szűcs K. (93.)
sárga lap: Szűcs K. (77.)

Swietelsky Haladás:

Király – Polgár, Wils, Devecseri, Bosnjak – Jagodics (Bambgoye, 69.), Iszlai, Rácz – Calvente (Gajdos, 58.), Williams, Halmosi

Újpest FC:

Balajcza – Balázs B., Kálnoki Kis, Pávkovics, Mohl – Sankovic, Cseke (Szűcs K., 76.) – Andric, Windecker, Balogh B. (Kecskés, 92.) – Perovic (Heris, 64.)

Az Újpest kezdte aktívabban a mérkőzést, agilisabb játéka pedig szűk negyedórán belül eredményre vezetett. A gól utáni percekben a Haladás került fölénybe, ugyanakkor az újpesti gyors ellentámadások legalább akkora veszélyt jelentettek a kapura, sőt igazából Királynak kellett bravúrt bemutatnia ahhoz, hogy ne módosuljon az eredmény a szünetig.

A folytatásban sem változott a játék képe, a Haladás futballozott fölényben, míg az Újpest kontrákra rendezkedett be. Mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott, mígnem a hosszabbításban a vendégek egy újabb találattal bebiztosították a sikerüket.

– MTI –








hirdet�s