Labdarúgó NB I – Összecsap a címvédő és az ezüstérmes

Budapest, 2015. augusztus 7., péntek (MTI) – A címvédő Videoton és az előző idényben ezüstérmes, jelenleg listavezető Ferencváros székesfehérvári összecsapása ígérkezik az egyik legérdekesebb találkozónak a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi negyedik fordulójában.

A Videoton szerdán búcsúzott a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körében, miután 2-1-es összesítéssel alulmaradt a fehérorosz BATE Boriszovval szemben, ugyanakkor a második számú kontinentális kupasorozatban, az Európa Ligában még küzdhet a csoportkörbe jutásért.

A bajnokságban döcögve indult el a fehérvári együttes szekere. Két vereség után múlt héten a Diósgyőr vendégeként – az utolsó pillanatokban szerzett gólokkal – elért 2-1-es sikerrel gyűjtött először pontokat a csapat, amely most szombaton a zöld-fehéreket fogadja.

A Ferencváros ezzel szemben kiválóan rajtolt, százszázalékos mérleggel áll a tabella élén, ráadásul három meccsen csupán egy gólt kapott.

A második helyen álló Újpesthez ezúttal a Puskás Akadémia látogat, míg a harmadik pozíciót elfoglaló Budapest Honvéd Pakson vendégeskedik.

Az élvonalba visszajutott, pont nélkül álló csapatok csatájában a sereghajtó Békéscsaba a Vasast látja vendégül, míg az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójában a norvég Rosenborg ellen elvérzett Debrecen a Szombathelyi Haladással játszik hazai pályán az egyetlen vasárnapi mérkőzésen.


OTP Bank Liga, 4. forduló:

szombat:

  • Békéscsaba 1912 Előre-Vasas FC 18.00
  • MTK Budapest-Diósgyőri VTK 18.00
  • Paksi FC-Budapest Honvéd 18.00
  • Újpest FC-Puskás Akadémia 18.00
  • Videoton FC-Ferencváros 20.30

vasárnap:

  • DVSC-TEVA – Szombathelyi Haladás 20.15

A tabella:

1. Ferencváros 3 3 – – 7-1 9 pont
2. Újpest FC 3 2 1 – 5-1 7
3. Budapest Honvéd 3 2 1 – 6-4 7
4. DVSC-TEVA 3 1 2 – 7-6 5
5. Paksi FC 3 1 1 1 4-1 4
6. MTK Budapest 3 1 1 1 4-4 4
7. Puskás Akadémia 3 1 1 1 2-2 4
8. Szombathelyi-Swietelsky Haladás 3 1 1 1 3-4 4
9. Videoton FC 3 1 – 2 2-3 3
10. Diósgyőri VTK 3 1 – 2 4-6 3
11. Vasas 3 – – 3 2-7 0
12. Békéscsaba 1912 Előre 3 – – 3 2-9 0

– MTI –



Sporthírek






hirdetés