Labdarúgó NB I – Örökrangadó az ezüstéremért

Akt.:
Budapest, 2015. március 19., csütörtök (MTI) – Vasárnap rendezik a 206. örökrangadót, amelyen a Ferencváros és az MTK Budapest az ezüstéremért csatázik majd egymással a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában.

A második kék-fehérek négy ponttal előzik meg a harmadik zöld-fehéreket, akik győzelmükkel egy így pontra megközelítenék fővárosi riválisukat. Az esélyek a hazai pályán túl azért is a Ferencváros mellett szólnak, mert idén még veretlen Thomas Doll csapata, míg Garami József együttese az elmúlt fordulóban kikapott az éllovas Videotontól.

Az eddigi 205 örökrangadón 83 FTC- és 76 MTK-siker született, emellett 46-szor végeztek egymással döntetlenre a felek.

Szintén érdekes összecsapásnak ígérkezik a címvédő Debrecen és a Diósgyőr keleti rangadója, amelynek nagy tétje lesz, mivel a vesztes komoly lépéshátrányba kerül a dobogós, azaz európai kupaindulást érő helyekért vívott csatában. A vendég miskolciak rosszul kezdték az évet, mindössze két pontot gyűjtöttek idén, de a hajdúságiak is csak négyet, ráadásul legutóbb alulmaradtak az akkor sereghajtó Haladás vendégeként.

A szintén a dobogóért harcoló Paks a múlt heti sikerükkel a kieső zónából elmozduló szombathelyieket fogadja a pénteki nyitómérkőzésen, szombaton pedig sor kerül egy nagy múltú fővárosi párharcra is: az Újpest és a 13 forduló óta nyeretlen Budapest Honvéd találkozik egymással a Bozsik Stadionban.


OTP Bank Liga, 21. forduló:

péntek:

  • Paksi FC-Szombathelyi Haladás 19.00, v.: Vad II.

szombat:

  • Puskás Akadémia-Videoton FC 14.00, v.: Németh
  • Kecskeméti TE – PMFC-Matias 16.00, v.: Solymosi
  • Lombard Pápa Termál FC-Nyíregyháza Spartacus 16.00, v.: Andó-Szabó
  • Dunaújváros Pase-Győri ETO FC 16.00, v.: Bognár
  • Budapest Honvéd-Újpest FC 18.30, v.: Iványi

vasárnap:

  • Ferencváros-MTK Budapest 16.30, v.: Erdős
  • DVSC-TEVA – Diósgyőri VTK 18.30, v.: Farkas

A tabella:

A Dunaújvárostól 1 pont levonva.

– MTI –








hirdet�s