Labdarúgó NB I – László Csabát Teodoru Vaszilisz váltja az MTK kispadján

Budapest – László Csaba helyére Teodoru Vasziliszt nevezte ki vezetőedzőnek az labdarúgó OTP Bank Ligában ötödik MTK Budapest vezetősége.

A fővárosi klub szerdai közleménye szerint a mai napon megszűnt László Csaba megbízatása. A szakember, aki korábban a magyar válogatott másodedzőjeként is dolgozott, 2014 nyarától a klub játékosmegfigyelő rendszerét vezette, a csapatot pedig tavaly nyáron vette át.

Utódját, a játékosként a Diósgyőrben és a Vasasban is szerepelt Teodoru Vasziliszt a mostani szezon végéig bízták meg az együttes irányításával.

Teodoru 1994-ben kezdte edzői pályafutását az MTK-ban. Dolgozott a klub utánpótlás-együtteseinél, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián, az egyesület második csapatánál, majd éveken keresztül az első csapat pályaedzőjeként. Karrierje során rövid ideig irányította a magyar U19-es válogatottat, s volt a felnőtt nemzeti együttes pályaedzője is.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Sporthírek