Friss hírek

2009.01.12. 17:16

Újra vágnak hízott baromfit a szentesi Hungeritnél

<p>Újra indult a hízott kacsa és liba vágása a szentesi Hungeritnél. A cég azért döntött a termelés beindítása mellett, mert eddig hiába várt, a Négy Mancs Állatvédő Alapítvány - többszöri ígérete ellenére - nem vette le a céget a feketelistáról. A hazai libamáj és hagyományos előállítási módja tavaly november végén törvényi védelmet kapott. Szentesen tavaly szeptember elején állították le a hízott baromfik vágását, mert a bécsi székhelyű állatvédő alapítvány kampánya miatt nem kapott külföldi megrendeléseket. Az ügyben egyébként kormányzati szintű jogi lépések várhatók.</p>


Magyar József a Hungerit Zrt. vezérigazgatója a Független Hírügynökségnek elmondta:
a kényszerpihenő komoly veszteséget okozott, közel 4 milliárd forint árbevétel kiesést és egy 4-500 milliós mínuszt, ezt még pontosan nem tudják, ez egy hónapon belül kiderül.

A termelés elindulásával a cég visszavette azt a kétszáz dolgozót, akiktől még szeptemberben vált meg a kényszerszünet miatt. A cégnél abban bíznak, hogy a termékekik hamarosan visszakerülnek a német és az osztrák boltok polcaira is. A hízott libamáj után pedig kifejezetten nagy a kereslet Franciaországból.

A kényszeretetés megszüntetése, a hízott állatokból készült termékek külön jelölése. Többek között ezek voltak a Négy Mancs állatvédő szervezet feltételei, azt ígérték ezek után leveszik a szentesi céget a listáról. Elkészült a hízott baromfiból készült termékek jelölésére vonatkozó rendelet, majd hungarikum lett a hízott libamáj, a listát mégsem törölték.

Markus Miller a Négy Mancs Alapítvány szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: sokkoló számukra, hogy a Hungerit azt a látszatot keltette, hogy felhagy a kényszertömött állatok feldolgozásával, és azzal fenyegette meg több száz dolgozóját, hogy elbocsátja őket - de végül is mindez csak blöff volt, ezért a cég rajta marad a feketelistánkon.

Az állatvédők szerint a baromfik készszeretetése, mesterséges hízlalása állatkínzás, ezért támadják a feldolgozókat. A hazai termelők és feldolgozók szerint viszont a libatömés nem állatkínzás, hanem állattenyésztési technika.

Múlt csütörtökön Gráf József agrárminiszter bejelentette, hogy a Négy manccsal szemben a közeljövőben valószínűleg jogi lépéseket tesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!