Helyi közélet

2011.12.22. 12:37

Környezetbarát családokat jutalmaztak Miskolcon

Miskolc - Az autót csak indokolt esetben használják, inkább busszal, villamossal járnak...

Miskolc - Az autót csak indokolt esetben használják, inkább busszal, villamossal járnak...A lakás szigetelt, energiatakarékos fűtésrendszert használnak, a hulladékot szelektíven gyűjtik. Akik ezek alapján szervezik mindennapjaikat, azok joggal pályázhattak a miskolci önkormányzat által immár tizedik alkalommal kiírt Környezetbarát ház, környezetbarát család pályázatra. És akadtak is szép számmal pályázók, ennek köszönhetően az idén három díjazott is volt. Első lett Makár Attila és családja, második Csiky Vidor és Telihay Ágnes, harmadik pedig Muránszkyné Majoróczki Mária és családja. Pénzjutalmat kaptak: 150 ezer, 100 ezer és 50 ezer forintot.

Pfliegler Péter alpolgármester a csütörtöki díjátadáson azt hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy környezetbarát módon éljünk, példát mutatva ezzel környezetünknek is. Beszélt arról is, hogy a pályázat annyira népszerű, hogy az idén nemcsak miskolciak, de miskolc környéki családok is szerettek volna részt venni benne. Persze őket el kellett utasítaniuk, mivel a kiírás csak a városban élőknek szólt - mondta.

A pályázat harmadik helyezettje elmondta: környezetbarát módon élni elsőre talán macerásnak, bonyolultnak tűnhet, de idővel a mindennapok részévé válik. Azt is megtudtuk tőle, az 50 ezer forintos jutalmat is arra költi majd a család, hogy házukat még energiatakarékosabbá, környezetbarátabbá alakíthassák.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában