Labdarúgó NB I – Egyelőre nem térhet haza az Újpest

Budapest – Továbbra sincs megállapodás az Újpest FC labdarúgóklub, illetve az anyaegyesület UTE között, így jelen állás szerint a lila-fehérek Kecskeméten játsszák majd hazai bajnoki mérkőzéseiket.

Gyarmati Eszter, az Újpest FC ügyvezetője az M4 Sport Sport7fő című adásában arról beszélt, hogy a Szusza Ferenc Stadion vagyonkezelői jogával rendelkező UTE-val egyelőre még nem sikerült megállapodni a hosszútávú használattal kapcsolatban. Hangsúlyozta, a felek között az alapellentét jelenleg a Megyeri út felöli fejépület jelenti, ott ugyanis a futballklub rehabilitációs központot szeretne létrehozni, az egyesület pedig “kocsmában, szülői váróban gondolkodik.”

Ugyanakkor a Markovits László, a Vasas klubelnöke a hétvégén jelentette be, hogy az új Illovszky Stadion átadásáig a piros-kékek bérlőként a Szusza Ferenc Stadionban játsszák majd hazai mérkőzéseiket, Gyarmati Eszter azonban leszögezte, az angyalföldiekkel ellentétben ők nem vendégek szeretnének lenni, hanem hosszútávú megoldást keresnek. A Magyar Labdarúgó Szövetség várhatóan szerdán tart majd pályabejárást a Szusza Ferenc Stadionban, s csak ezt követően dől el véglegesen, hogy élvonalbeli mérkőzésekre alkalmas-e a létesítmény.

Az OTP Bank Ligában az Újpest szombaton a Videoton, majd egy héttel később a Haladás vendége lesz, legközelebb március 4-én az ősi rivális Ferencvárost fogadhatná otthonában.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdet�s