Helyi közélet

2015.11.19. 07:00

Ülésezett a miskolci közgyűlés – 2015. november

Miskolc – Csütörtökön tartották a novemberi, miskolci testületi ülést, ahol a képviselők hat napirendet tárgyaltak, köztük az építmény- és telekadóról szóló rendeletmódosítást. Munkatársunk helyszíni tudósítása.

Miskolc – Csütörtökön tartották a novemberi, miskolci testületi ülést, ahol a képviselők hat napirendet tárgyaltak, köztük az építmény- és telekadóról szóló rendeletmódosítást. Munkatársunk helyszíni tudósítása.


Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése, a novemberi testületi ülés teljes felvétele:


09.17: Vége az ülésnek, a következő december 10-én lesz. Köszönjük Olvasóink figyelmét!


09.11: A felszólalásoknak vége, már szavaznak a képviselők.

Úgy tudjuk, Soós Attila, a Fidesz frakcióvezetője hamarosan sajtótájékoztatót tart, egyelőre nem tudni,milyen témában.


09.04: Dr. Tompa Sándor (DK) arról beszélt, hogyan gyógyulhatnak a miskolciak. "Káosz, költözések jellemzik a miskolci betegellátást. Azt beszélik, a Diósgyőri Kórház idősotthon lesz. Jelezték önnek a miskolciak, hogy romlott a helyzet az egészségügyben? ...Illetve ma már kísérletet tettünk arra, hova tűnt 1,5 milliárd forint a Science múzeumból. Kiváncsián várjuk, mire használták fel azt az 1000 millió eusó pénzt, mikor áll elő a Science dossziéjával?"

A polgármester szerint az egészségügyi témában nem volt jó beleállni, mert 2010 előt a Diósgyőri Kórház már rommá volt lőve, ők azóta próbálják rendbe tenni. "A miskolci egészségügy szétverése az önök munkájához köthető, ezt mi megpróbáltuk orvosolni, ezért kezdtük el a rendelőfelújításokat, a ciklus végére az összes megújul. A kórházak működésével kapcsolatban bízza meg a parlamenti képviselőket, kérdezze meg az államtitkárt."

A Science kapcsán elmondta, ő is kíváncsi mi történt, ezért tett feljelentést - mondta a polgármester. Azt is hangsúlyozta: "A pénz nagy része az épületben benne van, pár száz milliót kell keresni, ezt keresi a rendőrség, ezért tettünk feljelentést, de ez nem az ön és én feladatom."

Földesi Norbert (MSZP) az Agrokultúra Kft.-ről kérdezte a városvezetést. "Azt látjuk, már a szürkemarhák is elhagyták Miskolcot. Az Agrokultúra beolvadt a városgazdába, de a beszállítók azt kérdezik, ez érintő őket, vagy a felszámolást emiatt a kifizetéseket leállították? Ez sokakat érint a városban, erre kérnék konkrét választ. ...Sok szó esett ma a szolidaritásról, azt gondolom, a párizsi események is megérdemeltek volna főhajtást."

Dr. Kriza Ákos azt mondta, akinek a város tartozik, azt ki is fogja fizetni. "Nemzeti gyásznap volt vasárnap, megemlékeztünk, ezzel mindenki letudta tiszteletét" - reagált az emlékezésre a polgármester.

Schweickhardt Gyula, a városgazda ügyvezetője is felszólalt: "Igen, az Agrokultúra beolvadt a városgazdába, de az az információ, hogy a szállítói tartozást ne rendezték volna, nem igaz. Ha ismer olyat, aki így járt, forduljanak hozzánk."


08.21: Vége a zárt ülésnek, ahol többek között a Miskolci Közintézmény-működtető Központ vezetőjét érintő döntésről volt szó. Információink szerint Koszticza Kornél intézményvezető december 31-el, közös megegyezéssel távozik a központ éléről. Az önkormányzat pályázatot ír ki a vezetői posztra.


08.06: A város működéséhez, vagyongazdálkodásához köthető napirendeket tárgyalják a képviselők.

Nem volt vita.

Most a zárt ülés következik.


08.03: Dr. Kiss János alpolgármester azt is hangsúlyozta, igenis folyik a Miskolc Holdingnál bérkompenzáció, ráadásul nem háromezer forintos, hanem sokkal több. "Ez volt az első lépés, sőt korábban is voltak, de még nem fejeztük be az évet, haladunk előre. Nem dugjuk fejünket a homokba, nem hagyunk senkit az útszélén" - hangsúlyozta az alpolgármester.


07.58: Dr. Kiss János alpolgármester szerint az iparűzési adó tekintetében a háziorvosoknak adómentességet nyújtanak, talajterhelésnél szintén, azok részére, akik megfelelően kezeltetik a felgyűlt szennyvizet, és az építményadónál is kedvezmény kapnak, akik hajlandók beruházni. "A telekadónál nem teszünk javaslatot csökkentésre, de ez kifejezetten a multinacionális cégek megadóztatására szolgál" - tette hozzá. Az alpolgármester azt is mondta, az MSZP adópolitikája kamu, populista, ha elfogadnák a javaslatukat, az lenne, a következő, senki nem fizessen adót, majd ezt követné a kommunista kiáltvány. A Jobbikra pedig azt mondta, addig mennek jobbra, míg megérkeznek balra, sőt, szerinte már megérkeztek.


07.55: Az adóval kapcsolatos napirendek tárgyalását kezdte meg a miskolci testület.

Elsőként Jakab Péter (Jobbik) frakcióvezető kért szót. "A Jobbik támogat minden adócsökkentést, mérséklést, de önök ezt megpróbálják álszent módon beállítani, mintha fellendülne a város gazdasága. A rózsaszín ködtől nem látják a valóságtól. Az elmúlt időszakban munkavállalók vonultak az utcára, háromezer forintért. Tegnap bejelentették, hogy sztrájkra készülnek..."

A polgármester kérte, a napirendről beszéljen, majd elvette a szót.

Dr. Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető: "Iparűzési-, telek-, építményadó és talajterhelési díj - ezt összevnva tárgyalja a testület. Önök azt állítják, adóemelésre nem került sor, illetve, hogy a város gazdasága fejlődik. Kit akarnak megtéveszteni? Azt gondolom, önmagukat, rózsaszínködöt húznak a képviselőik elé. Ha külön megnézzük, akkor a telekadó korábban nem volt, önök vezették be bizonyos ingatlanokra. Az építményadó: egy irodánál korábban 1000 forint per négyzetméter volt, ezt 1300 emelték. Közben azt állítják, nem volt adóemelés. De az iparűzésinél is komoly emelést vezettek be, 2011-ben levitték 1 millió forintig az adómentes határt. Frakciónk azt javasolta, hogy emeljük fel 2,5 millióra, ezt a törvény is engedi. Látjuk, örvendetesen alakulnak a számok, ezért azt gondolom, hogy ha igaz lenne az állítás, akkor erről az összegről Miskolc lemondhat, hogy a legkisebb városokat segítse. ezzel közel 1600 családot segíthetnének. Csak 60 millió forintot jelentene. Ha nem támogatják, akkor nyilván az, ami az előterjesztésben le van írva, nem igaz."

Jakab Péter: "Tételmondat mindegyik napirendben, hogy a miskolci gazdaság fejlődik. De akkor magyarázzák el, miért kell sztrájkkal fenyegetőzni a munkavállalóknak háromezer forintért? ..." Újra elvették a szót. A polgármester azt kérdezte, visszakanyarodik-e a napirendhez. Jakab folytatta, mikrofon nélkül, szerinte ez minde az előterjesztés része.

Badány Lajos (Jobbik) : "A központi forrásoknak kiszolgáltatott városunk nincs olyan helyzetben, hogy bármilyen pénzről lemondhasson, persz ez nem jelenti azt, hogy adómentességet adjon a kisvállalkozóknak. A baj gyökerét nem az adómentességi kör kiszélesítésében kell keresni, hanem a Miskolc Holding gazdálkodásánál. És hangsúlyoznám, a jobbik nem támadja a Salkaházi programot, sőt meg is fogja tartani."

Újra Jakab péter kapott szót, aki a lyukói telektulajdonosokról beszélt, akik január elsejétől - mint mondta - adót fognak fizetni, miközben ki sem mernek menni a telkükre. "A Jobbik örülne a legjobban, ha lennének gazdasági eredmények, de ehhez le kellene számolni a korrupcióval, meg kell becsülni a munkavállalókat. Ahol 3 ezer forintot sem adnak nekik, elfognak menni, akkor kitől várnak gazdasági fellendülést?"

Dr. Kovács László (KDNP) hülyeségnek, ostobaságnak nevezte, amit Jakab Péter mondott. Hangsúlyozta, a háziorvosok, védőnők nem azért kapnak mentességet, mert ebből újítják fel a rendelőiket, az az önkormányzat feladata. "Az adómentesség folyamatos kérés volt, csak eddig nem hallotta meg a kormányzat" - hangsúlyozta.

A Jobbik minden felszólalásánál hangsúlyozta: nem a Salkaházi program ellen vannak. Pakusza Zoltán arról is beszélt, sok helyen jár a körzetében, ahol ki van adva a lakcímkártya, de a szennyvíz elvezetése nem megoldott. "El kell gondolkodni, ahol a kötelező közszolgáltatás nem megoldott" - fogalmazott. Szerinte sok ilyen hely van a városban és lassan egy hatalmas szennyvízen fogunk élni.

Soós Attila (Fidesz) frakcióvezető: "A Jobbik megszólalásából láttuk, ahol ők járnak, mindig baj van. Ha a szakmai vitára kerül sor, üres tekintettel néznek maguk elé. A kivetített ábra mutatja, a város igenis jól prosperál. A városvezetés az itt élők adóterheit csökkenti, a vállalkozóknak vonzó gazdasági környezetet teremt. A javaslat célja, Miskolcon az egészségügyi szférában is vonzó környezetet alakítsunk ki, hogy az egészségügyi dolgozói hiány a várost ne érintse. A háziorvosok, védőnők, az egészségügyi szakemberek találjanak vonzó adókörnyezetet. Ez az adórendszer és az eredményes adógazdálkodás teszi lehetővé, hogy az adóterhek ne nőjjenek. Ez a rendszer jó, működik, állandó finomhangolásra szorul. A vállalkozók számára is egyre vonzóbb Miskolcon céget alapítani, működtetni."

Pakusza Zoltán (Jobbik): "Igen, nagyon sok helyen folyik a szennyvíz, és önkormányzati ingatlanban is, például Annabánya. Az ÁNTSZ jelentése mutatta, megnövekedett a fertőzések száma Miskolcon. A város közegészségügyi bombán ül, ha ezt hagyja."

Képes Lóránt, az adóosztály vezetője reagált a kérdésekre. "Jakab képviselő felvetette, hogy a lyukói kistelek tulajdonosokat sújtja építményadóval. Erről korábban volt szó, de egészen pontosan arról, hogy amennyiben az adó megállapításra kerül, az önkormányzatnak van lehetősége arra, hogy méltányosságból elengedje ezt a közterhet."

Közben egy civil érkezett a testületi ülésre, aki táblát tart fel: "Nem csak 35 ezer ember él Miskolcon. Mi is itt élünk". Ezzel tiltakozik a telepfelszámolás ellen.


07.10:  Megkezdődött a novemberi, miskolci testületi ülés.

Dr. Kriza Ákos polgármester a keresztény Európa elleni brutális, barbár támadásnak nevezte a párizsi eseményeket. "Nekünk azonban arról kell beszélnünk, mit tehetünk a szűk közösségünkért, hogy meg tudjuk védeni. Hiszen azt vetítik előre, hogy ezek a támadások folytatódni fognak. Az elmúlt öt évben erősítettük a közbiztonságot és ezt folytatni kell" - fogalmazott.

A polgármester arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban több panasszal is találkozott a nyugdíjasok részéről. "Munkában megőszült emberek jelezték, hogy a Jobbik sajnálja tőlük a tízezer forintot, amit a Salkaházi programon belül kapnak" - fogalmazott a városvezető. Aki szerint a város nyugdíjasai szomorúak, de nekik az a feladatuk, hogy megvédjék a nyugdíjasokat.

A Jobbik többször bekiabált, jelezve, hogy szó sincs arról, hogy a nyugdíjasokat támadnák, csak úgy vélik, a városvezetésnek a fiatalokra is kellene gondolnia.

Majd a közelmúltban elhunyt dr. Palla Sándor háziorvosra és Bekes Dezső újságíróra egy perces néma csenddel emlékeztek a képviselők.

A nyomozóhatóság felé feljelentést tettem az ügyben, ezért nem feladatunk az ügy kivizsgálása, ezért a képviselői indítvány napirendre tűzését nem javaslom - mondta dr. Kriza Ákos, amikor dr. Tompa Sándor és Nagy-Korsa Judit DK-s képviselők javaslatáról volt szó. Nevezetesen: a Science ügyben állítsanak fel ideiglenes bizottságot, amely kivizsgálja a történteket. Nem vették napirendre.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában