BOON Sziréna

2016.05.09. 18:24

Rendőrségi felhívás - Keresik a miskolci cserbenhagyásos halálos gyalogosgázolás szemtanúit

Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 05000/277/2016. bűnügyi számon nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett ügyében.

Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 05000/277/2016. bűnügyi számon nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett ügyében.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. május 9-én 2 óra körüli időben a Miskolc, Csermőkei úton egy autós elütött egy gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette, míg a jármű vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A rendőrség várja azon személyek jelentkezését, akik az említett balesetet látták vagy azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek.

Jelentkezni lehet személyesen, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (3526 Miskolc, Szeles utca 73.), vagy telefonon, hivatali munkaidőben a 46/514-500-as telefonszám 70-66 mellékén. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja a 06-46/514-506-os telefonszámon, továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámokon a nap 24 órájában fogadja a bejelentők hívásait. Emellett a névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -


Miskolc, Újkígyós - A rendőrök elfogták azt a férfit, aki hétfő hajnalban Miskolc belterületén autójával elütött, majd magára hagyott egy gyalogost, aki a helyszínen elhalálozott.

Miskolc - Összefoglaló Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2016. május 8-án történt rendőrségi eseményeiből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!