Helyi közélet

2010.05.19. 15:13

Az AEGON várja a viharkárok bejelentését

<p><em>"Mindent megteszünk annak érdekében, hogy mielőbb gyors, hathatós segítséget nyújtsunk az elmúlt napok viharai, árvizei miatt kárt szenvedett ügyfeleinknek"</em> – hangsúlyozta Vereczki András, az AEGON Magyarország Zrt. vezérigazgató-helyettese.</p>

A társaság a kisebb károkat a telefonos bejelentés után már ki is fizeti, de a szemlével járó kárrendezések során is tartani tudja eddigi gyors fizetési határidejét.

Hol jelentkezzenek azok az ügyfelek, akiknek a viharokban megsérült az otthonuk, az autójuk?

Az AEGON ügyfélszolgálata a helyi tarifával hívható 06 – 40-204-204-es számon várja a bejelentéseket. Akinek van módja, interneten is bejelentheti a kárt, a www.aegon.hu oldalon. Mindkét esetben szükség van arra, hogy a bejelentő tudja a biztosítási szerződésének a számát. Ez gyorsítja az ügyintézést, de felkészült kollegáink ennek hiányában is fel tudják venni a bejelentést – amennyiben a bejelentőnek van érvényes AEGON-os biztosítása. Lehetőség van természetesen a személyes kárbejelentésre is, a miskolci kiemelt ügyfélszolgálatunkon, a Szinvapark Bevásárlóközpontban (Bajcsy-Zs. u. 2-4.) Az esetleges hosszabb várakozási idő miatt azonban inkább a telefonos vagy internetes kárbejelentést javaslom.

Mit kell tudni a bejelentéskor?

A szerződésszámon, a szerződő nevén kívül természetesen az ingatlan címét, vagy az autó rendszámát, ha éppen abban keletkezett kár és ügyfelünknek volt rá cascója. Érdemes megbecsülni azt is, hogy milyen kár érhette a tulajdonunkat, erre is rákérdez ugyanis az ügyintéző.

Miért kell az ügyfélnek megbecsülni a kárt?

Elképzelhető, hogy nincs is szükség helyszíni szemlére. Az AEGON Magyarország a hasonló óriáskároknál is általában minden ötödik bejelentést telefonon rendez, vagyis a kártérítést külön szemle nélkül átutalja ügyfele bankszámlájára. Ez a szolgáltatás függ a kár nagyságától is, éppen ezért kérjük meg ügyfelünket, hogy saját maga becsülje meg a kárt.

Milyen összegű kárt térítenek meg csak telefonos bejelentés alapján?

Nem lehet konkrét összeget mondani, ez ugyanis függ a szerződés típusától, a kártörténettől és magától a káresemény jellegétől is. Fontos tényező az is, hogy milyen régóta állunk kapcsolatban az ügyfelünkkel. Azt azonban kihangsúlyoznám, hogy ez a Társaságunk döntése alapján felajánlható ügyfélbarát kárrendezési mód. Nem automatikus, hanem mindenkor egyedi döntésen és kockázat elemzésen alapul.

Mi történik akkor, ha mégis szükség van szemlére. Rengeteg a bejelentés, óriásiak a károk, nem lehet mindet telefonon rendezni. Mikor jön ki a biztosító?

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy mielőbb gyors, hathatós segítséget nyújtsunk a bajban, hiszen erre tettünk ígéretet a szerződéseinkben. Azokon a településeken élő ügyfeleinknek, ahol – sajnos – el kellett rendelni a kitelepítést már megkezdtük a kárelőlegek kifizetését készpénzben. A helyszíni szemlék gyorsítása érdekében az ország más, a viharban nem olyan mértékben érintett térségeiből csoportosítottunk át kárszakértőket, akik a hétvégéken és a közelgő ünnepek alkalmával is folyamatosan dolgoznak. Szakértő kollégáink így most is 24 órán belül felveszik a kapcsolatot ügyfelünkkel.

Meddig kell várni a kártérítésre?

Kárszakértőink egy speciális érintőképernyős hordozható számítógéppel dolgoznak, papír nélkül, közvetlenül a képernyőre írva rögzítik a kárral kapcsolatos adatokat, számításokat. Így a helyszínen betáplált adatok alapján, azonnal el tudjuk indítani a kárrendezést, vagyis a banki átutalást. Az ügyfelek így pár napon belül, vagyis a banki átutalási idő leteltével már meg is kapják a pénzt.

Miben tudnak segíteni ezen kívül az ügyfeleknek?

Kárszakértőink sokszor még a reménytelennek tűnő helyzetekre is tudnak megoldásokat javasolni. Például: tudjuk, hol és hogyan lehet egy megsérült pótolhatatlan családi fényképalbumot restaurálni, vagy miként lehet egy megsüllyedt épületet minimális bontással helyreállítani. Egy-egy helyszíni szemle alkalmával kollégáink tanácsot is adnak az ügyfeleknek, mit tudnak tenni a további károk megelőzése érdekében. De az AEGON-nál létezik egy ún. Lakásdoktor szolgáltatás is, amelynek keretében a biztosító vállalta, hogy akár helyre is állítja a kárt. Olyan szolgáltatót ajánlunk, aki elvégzi a szükséges munkákat és közvetlenül velünk számol el. Ilyenkor a károsultnak nem kell előre kifizetnie a munkák árát, és nem is kell iparosok után kajtatnia. Ha szükséges, generálkivitelezőt ajánlunk, aki össze is tudja egyeztetni a különböző szakemberek munkáját. Az ország egész területén mintegy 400 szolgáltatóval állunk kapcsolatban, így gyors és rugalmas szolgáltatást kínálunk.

A borsodi lakásbiztosítások ára emelkedni fog azért, mert itt olyan sok kár történt?

Az óriáskárok miatt sem Borsodban, sem máshol nem fog emelkedni a lakásbiztosítások ára. A térséget ebben az évben sajnálatos módon az átlagosnál jobban sújtották az időjárás viszontagságai: az idén eddig több, mint 1200 meteorológiai kárt regisztráltunk a megyében, és ez még jelentősen emelkedik, hiszen a mostani vihar és áradások okozta károk jó részét még be sem jelentették. Ez érthető, hiszen most mindenki a mentéssel van elfoglalva. Az azonban, hogy egy-egy térségben mennyivel nő az időjárás okozta károk száma nem befolyásolja az árképzésünket. Szakértőink elemezték az elmúlt három év meteorológiai kárait, és azt állapították meg: igaz ugyan, hogy egy-egy térségben, lokálisan a viharok nagyobb pusztításokat okoznak, de összességében nem emelkedik a meteorológiai károk nagysága és összege. Ez nem indokol áremelést sehol. Ma már egy jobb pizza áráért lehet kötni lakásbiztosítást, amely megvéd bennünket a leggyakoribb kockázatoktól, többek között a mostanihoz hasonló, szélsőséges időjárás okozta károktól is. Mindenképpen azt javaslom, hogy érdemes ezen elgondolkodni, hiszen egy átlagos család háztartásában sem jelent kigazdálkodhatatlan összeget, és ha baj történik, csak a biztosítás nyújt azonnali, gyors segítséget. 

 Mit kell tenni viharkár esetén?

 

  • Kárbejelentés: www.aegon.hu, és AEGON információs vonal: 06-40 /204-204
  • Automata kárbejelentés 0-24 órában a fenti számon a 3. menüpontban – Szerződésszám, Call Center azonosító szükséges hozzá. Mindezek megtalálhatók a lakásbiztosítási kötvényen és az AEGON biztosítótól kapott levelekben is.
  • Ha ezek nincsenek meg, akkor az ügyfélszolgálat a biztosított ingatlan adatai (pontos cím) alapján is fel tudja venni a kárbejelentést.
  • Már a kárbejelentés előtt megkezdhető az elhárítás, illetve a további károk megelőzése.
  • Érdemes lefényképezni a kárt, amennyiben lehetséges.
  • El kell tenni az esetleges törmelékeket, károsult anyagokat, tárgyakat.
  •  

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában