Friss hírek

2007.12.05. 11:28

Orbán Viktor jogerősen pert nyert az Igazságügyi és Rendészerti Minisztériummal szemben

<p>Orbán Viktor jogerősen pert nyert az Igazságügyi és Rendészerti Minisztériummal szemben a Fővárosi Ítélőtábla szerdán született másodfokú ítélete szerint. A Fidesz elnökét azért perelte be az IRM, mert azt nyilatkozta, hogy a rendőrség a kormány politikai biztatására verte szét brutálisan 2006. október 23-án, az előre bejelentett demonstráció résztvevőit. A tárgyaláson és az ítélethirdetésnél a bíró megtiltotta a kép- és hangfelvételek készítését, s a rendészekkel távolíttatta el a kamerákat és a fényképezőgépeket használni kívánókat a teremből.</p>

A TV2 Tények című műsorában 2006. október 26-án Orbán Viktor azt mondta: "Az a véleményem, hogy Magyarországon 2006. október 23-án a rendőrség politikai nyomásra és utasításra hajtott végre brutális rendőri akciókat". A Fidesz elnöke tv-interjújában hangsúlyozta, jól ismeri a rendőrségi vezetőket, akik szerinte politikai bátorítás nélkül nem tettek volna olyanokat, amilyeneket október 23-án tettek. Orbán Viktor kijelentette, ezzel "betolták a rendőrséget a politikába".

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a tv-interjú elhangzása után sajtóközleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy a Fidesz elnökének kijelentései valótlanok és felhívta Orbán Viktort, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot. Miután ez nem történt meg, a minisztérium a bírósághoz fordult kérve, hogy állapítsa meg, Obán Viktor megsértette az IRM, illetve az akkori miniszter, Petrétei József jóhirnévhez fűződő személyiségi jogait.

A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletével elutasította az IRM keresetét és az ítélet indoklásában hangoztatta, nincs demokratikus társadalom a véleménnyilvánítás szabadsága nélkül, márpedig Orbán Viktor egyértelműen politika véleményt formált egy politikai műsorban. Az ítélet ellen a minisztérium fellebbezett.

A Fővárosi Ítélőtábla szerdai fellebbviteli tárgyalásán Havasi Zsolt, az IRM jogi képviselője hangoztatta, nem lehet parttalan a véleménnyilvánítás szabadsága, azt rendeltetésszerűen kell gyakorolni, ami azt jelenti, hogy mások személyiségi jogát ne sértsék. Orbán Viktor jogi képviselője, Schiffer András, a Társaság a Szabadságjogokért elnevezésű civil szervezet jogásza többek között az úgynevezett New York Times-szabályra hivatkozott és kiemelte, a közszereplőkre és a közhatalmat gyakorlókra tágabb tűrési kötelezettség vonatkozik, mint általában. Schiffer szerint egy ellenzéki vezetőnek is alapvető joga a kormány tevékenységének minősítése, ez politikai vitára tartozik, nem bírósági ügy.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével az első fokú döntést helyben hagyta.

Schiffer András a Független Hírügynökségnek elmondta: akkor élő igazán a demokrácia, ha a hatalom szabadon bírálható. Mindezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy az Orbán Viktor jogi képviseletét ellátó Társaság a Szabadságjogokért képviselte nemrég a Munkáspárt vezetőit is egy hasonló perben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!