Életstílus

2010.05.19. 15:15

A férfiak sokkal inkább készek hazudni, mint a nők

<p>A brit férfiak sokkal inkább készek hazudni, mint a nők, és jóval kevésbé éreznek emiatt bűntudatot - közölte kedden a BBC egy most közzétette vizsgálatra hivatkozva.</p>

A háromezer ember részvételével végzett vizsgálatban a kutatók úgy találták, hogy a brit férfiak átlagban háromszor hazudnak naponta, ami évente csaknem 1100 hazugságot jelent.


A kutatók szerint a brit nők őszintébbek, átlagban csupán 728-szor hazudnak, vagyis naponta legfeljebb kétszer. A Science Museum által szervezett felmérés szerint a nők közül az anyáknak szoktak leginkább hazudni a férfiak. 25 százalékuk azt mondta a kérdezőknek, hogy leginkább az anyjuknak hazudtak. Ugyanez a nők esetében csak 20 százalék. Összehasonlításul: a megkérdezettek 10 százaléka mondta azt, hogy leginkább a partnerének mond valótlant.

A férfiak legtöbbször az italozási szokásaikról hazudnak partnerüknek, házastársuknak. Az ilyenkor elhangzó típus-mondat: "Alig ittam valamit". A nők a legtöbbször akkor hazudnak, amikor valós érzéseiket akarják elrejteni. Ilyenkor a sztereotip mondat az, hogy "Semmi baj, rendben vagyok."

"Ez az, amit mindig is akartam." Ez az a leggyakoribb mondat, amit partnerüknek mondanak férfiak és nők ajándékokkal kapcsolatban, miközben persze hazudnak. A nők azonban sokkal inkább éreznek bűntudatot, ha hazudnak, mint a férfiak. 82 százalékuk azt mondta, hogy lelkifurdalást érez ilyenkor. A férfiaknál 70 százalék ez a mutató.

Van azonban olyan körülmény, amikor sokan elfogadhatónak tartják a hazugságot. 84 százalék vélte így. Ezek háromnegyede pedig azt mondta, hogy megéri hazudni, ha valakinek az érzéseit óvjuk meg ezzel.

A kutatók szerint a britek 55 százaléka úgy véli, hogy a nők kevesebbet hazudnak, de tehetségesebbek a hazudozásban. A megkérdezettek 77 százaléka válaszolta azt, hogy érdemes hazudni azok védelmében, akik megérdemlik. Ezért mondta éppen az ajándékozással kapcsolatban a válaszadók 57 százaléka, hogy akit szeretünk, annak boldogan hazudunk, még ha nem is tetszik az ajándéka.
- Független Hírüngyökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!