LABDARÚGÁS: Sztárgála lesz kedd este Manchesterben

Igazi sztárparádét rendeznek kedden este Manchesterben. A United az Európa-válogatottal játszik jótékonysági mérkőzést az Európai Unió megalapításának 50 éves évfordulóján. A Magyar Labdarúgó Szövetséget Kisteleki István elnök és Berzi Sándor a szövetség nemzetközi osztályának igazgatója képviseli.

Ötven évvel ezelőtt írták alá az Európai Unió alapszerződését, a Római Szerződést, és ugyanabban az évben játszotta első európai kupaszereplését a Manchester United is. A két eseményre egy jótékonysági gála-mérkőzéssel emlékeznek meg. A hazaiak közül Edwin Van der Sar, Cristiano Ronaldo, Rio Ferdinand, Ryan Giggs, Wayne Rooney is pályára lép. Az Európa válogatottban pedig olyan parádés futballisták játszanak majd, mint Paolo Maldini, Iker Casillas, Andrea Pirlo, Gennaro Gattuso, Carles Puyol, Lilian Thuram, vagy éppen Gianluca Zambrotta.

A vendégeknél lesz három “honosított” labdarúgó is, Ronaldinho, Juninho és Ronaldo brazil állampolgárságuk ellenére is helyet kaptak a legjobbak között. David Beckham sérülés miatt, nem térhet vissza játékosként egykori sikerei helyszínére az Old Traffordra, de a helyszínen nézi meg a meccset.

Az európai válogatottat Marcello Lippi irányítja majd. A hazaiakat pedig természetesen a United vezetőedzője, Sir Alex Ferguson.








hirdet�s