LABDARÚGÁS: Lemondott a Vác edzője

Lemondott Gergely Károly, a labdarúgó NB I-ben jelenleg utolsó helyezett Dunakanyar-Vác edzője. A szakvezető péntek délután a klub hivatalos honlapján közölte, a szombati Budapest Honvéd elleni bajnokin már nem ő ül a csapat kispadján. A hétvégi fordulóban a csapat eddigi pályaedzője, Nagy Tibor és a csapat mellett tanácsadóként dolgozó olasz edző, Nicola Fitta látja el a vezetőedzői teendőket.

“Őszintén szólva zavar mindaz, ami a csapat körül az utóbbi két hétben kialakult” – mondta Gergely Károly a csapat honlapjának. Közölte, szakmai ellentétbe került a befektető által hozott olasz edzővel, Nicola Fittával. Megítélése szerint a csapatnál folyó munka inkább Fitta, semmint az ő módszerei miatt zajlik. A tréner ezek után már nem látta értelmét a folytatásnak, ezért leköszönt.








hirdet�s