LABDARÚGÁS: Kahn bocsánatot kért

Oliver Kahn, a Bayern München labdarúgócsapatának német válogatott kapusa kedden bocsánatot kért a két héttel ezelőtti, Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés utáni doppingvizsgálaton tanúsított viselkedése miatt.

Kahn és klubtársa, a brazil Lucio amiatt lett dühös, hogy a vizsgálatot végző orvos egy második vizeletmintát kért tőlük, mivel állítása szerint az első adásakor nem nézett oda. A hálóőr erre elvesztette a fejét és kiabálni kezdett. Kahn azt nem közölte, mit mondott, amikor a doppingorvos másodszor is mintát kért tőle, csak annyit árult el, hogy látta az illetőn, hogy nagyon megrémült.

A rutinos kapus azzal magyarázta viselkedését, hogy ideges volt, a többiek az öltözőben ünnpelték a továbbjutást, neki meg a doppingszobában kellett ülnie. Ráadásul megígérte a stadionnál várakozó családjának, hogy amilyen gyorsan csak tud, csatlakozik hozzájuk és elmennek vacsorázni.

Kahn elmondta, eddig több mint 100 BL meccset vívott meg, de még egyszer sem hiányzott eltiltás miatt. Hozzátette, reméli, hogy az illetékesek kedvezően határoznak, és az AC Milan elleni negyeddöntőn is pályára léphet.

Kahnék ügyét csütörtökön tárgyalja az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága.








hirdet�s