LABDARÚGÁS: Hivatalosan is lezárult a Tevez-ügy

Az angol bajnoki címvédő Manchester United labdarúgócsapata pénteken bejelentette, hogy Carlos Tevez már hivatalosan is tagja az együttesnek. A “vörös ördögök” megerősítették, hogy az argentin támadót két évre vették kölcsön a West Ham Unitedtől. Ezzel a nyár egyik legnagyobb átigazolási kötélhúzása zárult le.

“A Manchester United FC elégedetten jelentheti be, hogy Carlos Tevez immár hivatalosan is tagja a keretnek” – olvasható a csapat által kiadott közleményben. Tevez a múlt hét vége óta együtt edz új csapattársaival. A játékos érkezését azonban csak a jövő héten tudja regisztrálni az angol liga, így a hétvégi angol nyitófordulóban még nem léphet pályára.

Sir Alex Ferguson, a Manchester United skót edzője is csak a második bajnoki fordulóban, a Manchester City elleni városi rangadón tervezi bevetni az argentin csatárt. “Meglepően jó teljesítményt nyújtott az elmúlt heti edzéseken, a Copa América után ennyire kevés pihenővel nagyon meggyőző volt, de egyelőre még nincs formában”.

A 23 éves támadó szerződtetésére már hetek óta várt a Manchester United, de ezt a Tevez gazdasági jogait birtokló ügynök és a West Ham közötti pereskedés megakadályozta. A vitába korábban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) is bevonták. A játékos képviselői és a West Ham vezetősége végül augusztus első napjaiban állapodott meg egymással lehetővé téve az csatár klubcseréjét.

A 23 éves játékost, 2 millió fontért két évre adja kölcsön a West Ham a Manchesternek. Két év múlva pedig a manchesteriek végleges szerződést köthetnek Tevezzel.



Sporthírek