LABDARÚGÁS: Ha tovább jut a DVSC, akkor Debrecenben lesz a következő BL meccs is

Az MLSZ közbenjárására a DVSC-TEVA mégis megkapta az engedélyt, és ha a csapat továbbjut a Bajnokok Ligája-selejtezőben, akkor a következő mérkőzést is Debrecenben, az Oláh Gábor utcai stadionban rendezheti meg – közölte a csapat hivatalos honlapján Szilágyi Sándor.

A klub cégvezetője hozzátette, hogy a Kalmar elleni találkozó olasz ellenőre által feljegyzett hiányosságokat pótolni kell, ennek érdekében a klub mindent meg is tesz. Korábban a lelátókat a sajtópáholyt és a betonozás minőségét kifogásolták a szövetség ellenőrei.
Mint ismeretes, az UEFA a múlt heti meccs után közölte, hogy a svéd Kalmar elleni BL-selejtező volt az utolsó nemzetközi mérkőzés idén Debrecenben, mert a stadion nem felel meg az előírásoknak. A Magyar Labdarúgó Szövetségnél azonban ezt nem hagyták annyiban, és közbenjártak a DVSC érdekében.

A BL-selejtező első felvonásán a Debrecen 2:0-ra nyert, a visszavágót szerda este 19 órakor rendezik Kalmarban.








hirdet�s