LABDARÚGÁS: Győzött a Roma, döntetlenezett a Chelsea

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai játéknapján az AS Roma hazai pályán 2-1-re legyőzte a Manchester United együttesét, a másik összecsapáson a Chelsea csupán 1-1-es döntetlenre volt képes a Valencia vendéglátójaként.

A római találkozón kiegyenlített játék folyt az első félidőben, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, ám egyik csapat sem tudott betalálni. A 34. percben Paul Scholes második sárga lapja után emberhátrányba került a vendéggárda. Úgy tűnt, Sir Alex Ferguson tanítványai kihúzzák kapott gól nélkül, de a 44. percben egy tetszetős Roma akció végén Taddei megszerezte a vezetést.

A második játékrész elején növelhették volna előnyüket a farkasok, ám a lehetőségek kimaradtak. A Manchester az idő múlásával egyre veszélyesebb támadásokat vezetett, aminek a 60. percben lett meg az eredménye, Rooney egyenlített. A bekapott gól után a Roma felpörgette a játékot és a 66. percben Vucinic újra vezetést szerzett. A hazaiak még megpróbáltak újabb gólokat szerezni, ám ez nem jött össze, 2-1 lett a vége.

A játéknap másik meccsén a Chelsea 1-1-et játszott a Valenciával. Az első félidőben egy hatalmas Silva góllal meglepetésre a vendégek szereztek vezetést. A londoniak próbálták ledolgozni a hátrányt, ám ez csak az 54. percben sikerült Drogba révén. Ezután a hazaiak nem tudtak többször betalálni, így a Valencia továbbjutási reményekkel várhatja a visszavágót.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, eredmények:
AS Roma-Manchester United 2-1 (1-0)
G.: Taddei (44.), Vucinic(66.), ill. Rooney (60.)
kiállítva: Scholes (Manchester, 35.)

Chelsea-Valencia 1-1 (0-1)
G.: Drogba (54.), ill. Silva (30.)

A visszavágókat április 10-én játsszák.

Kedden:
AC Milan-Bayern München 2-2
PSV-Liverpool 0-3
A visszavágók április 11-én lesznek.








hirdet�s