LABDARÚGÁS: Egy orosz bandát azzal vádolnak, hogy megbundázták az UEFA-Kupa tavalyi meccseit

A spanyol rendőrség letartóztatta az egyik legismertebb orosz bűnszövetkezet több tagját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy több tízmillió euróért megvásárolták a Zenit Szentpétervár idei UEFA-Kupa győzelmét – adta hírül a spanyol média szerdán.

Az orosz meglepetéscsapat a döntőben 2-0-ra győzte le a skót Rangers együttesét, míg az elődöntőben az előzetesen sokkal esélyeebbnek tartott Bayern Münchent múlta felül 4-0-ra.

Az ABC nevű napilap úgy tudja, hogy a spanyol rendőrség rögzítettek egy telefonbeszélgetést, amelyen a banda vezetője, Gennadiosz Petrov arról beszél az egyik társával, hogy 20 és 40 millió euró közötti összegért vették meg az UEFA-Kupa elődöntőjét és döntőjét.

A hatóságok azonnal nyomozást indítottak az ügyben, de még nem tudták kideríteni, hogy a bűnszövetkezet valóban kapcsolatba lépett a Bayern és a Rangers játékosaival, illetve vezetőivel, vagy a két személy csak hencegett a telefonban.

Petrovot és 20 társát még júniusban tartóztatta le a spanyol rendőrség, miután felderítették a Tambovszkaja-Maljsevszkaja nevű bűnszervezet rejtekhelyét. Ez a csoportosulás Oroszország egyik legnagyobb bűnszervezete.

A hatóságok azonnal befagyasztották a társaság bankszámláját is, amelyen 17 millió euró körüli összeg volt.

A banda – amelynek a bázisa Szentpéterváron van – pénzmosásra és a vezetőik bújtatására használta Spanyolországot. Ezt alátámsztja, hogy Petrovot egy mallorcai villában fogták el a rendőrök.

Az újság írásából az nem derül ki, hogy a bűnözők hogyan profitáltak abból, hogy lefizették a mérkőzéseket.

A Zenit az idei szezonban már a Bajnokok Ligájában vitézkedik: kedden azonban 2-1-es vereséget szenvedett a Real Madrid csapatától.