LABDARÚGÁS – Ferguson szerint Ronaldo egyszer még visszatérhet Manchesterbe

A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson szerint a Real Madridba szerződött Cristiano Ronaldo egy napon újra visszatérhet a “vörös ördögökhöz”. A szakember arra alapozza ezt a kijelentését, hogy a portugál klasszis nagyon elkötelezett volt a Manchesternél töltött hat éve során.

“Ronaldo egyszer visszatérhet, sosem lehet tudni” – mondta Ferguson a sajtó képviselőinek Kuala Lumpurban, a United felkészülési túrájának egyik állomásán. “Néha ez ilyen egyszerű. Ronaldo imádta a Unitedot. Ha visszatekintünk arra a hat évre, amit nálunk töltött, elmondhatjuk, hogy egy edzést sem hagyott ki” – magyarázta a skót mester.

Ronaldo júniusban a világ legdrágább focistájává vált, hiszen a Real 94 millió euróért igazolta le. A portugál szélső hétfőn mutatkozott be a királyi gárdában az ír Shamrock Rovers ellen, de elég halványan teljesített.

Ferguson szerint a még mindig csak 24 éves klasszis még nem érte el legjobb formáját, és messze ő a világ legjobb labdarúgója. “Tovább fog fejlődni, hiszen még csak 24 éves. Amikor hozzánk szerződött, a legjobb klubot választotta magának” – jelentette ki az edző. “Már akkor elmehetett volna a Real Madridba, a Barcelonába vagy más klubokba, de ő minket választott” – fogalmazott a menedzser.

“Nyilvánvalóan nagy veszteség számunkra, hogy eligazolt, ami nagy kihívás is egyben. Nem lesz ugyan az Ronaldo nélkül, nem lehet ugyan az” – tette hozzá Ferguson. “Ő a világ legjobb játékosa, ez nem kérdés, utcahosszal előzi meg Lionel Messit és Kakát is” – vélekedett a mester.

A madridiak már tavaly is le akarták igazolni a portugál szélsőt, de akkor még nemet mondott a spanyoloknak, mert 2008 után 2009-ben is meg akarta nyerni a Bajnokok Ligáját, de a trófea végül a Barcelonáé lett.

Ronaldo elmondása szerint, ő már 2007 májusában eldöntötte, hogy elhagyja a Manchestert.








hirdet�s