LABDARÚGÁS – Bekeményített az ETO tulajdonosa

A biztos bentmaradás kiharcolásáig egyetlen fillért sem kapnak a Győri ETO FC labdarúgói. Így döntött Tarsoly Csaba a klub tulajdonosa. A csapat ugyanis a vártnál jóval gyengébben szerepel a Borsodi Ligában, az ETO jelenleg csak két pontra áll a kieső helytől.

Tarsoly Csaba a Kaposvár elleni vereség után döntött arról,hogy felfüggeszti a kifizetéseket. A csapat ugyanis hiába vezetett már az első percben a Kaposvár otthonában mégis kikapott 2-1-re szombaton.

“Mindössze 2 pontra vagyunk a kieső helytől ugyanakkor bízom benne, hogy a hátralevő fordulókban a játékosok képességeikhez méltó teljesítményt nyújtanak” – mondta a Független Hírügynökségnek a tulajdonos.

A zöld- fehérek a hétvégén a sereghajtó Vác ellen kezdhetik meg a menekülést, azon a találkozón valószínüleg már játszik a csapat idei legeredményesebb játékosa a sérülésből felépülő Bajzát, valamint az ETO másik csatára Brnovics is.

A bajnokságból még hat forduló van hátra.