Kívül akarta tudni a cigányokat

Mikepércs
Mikepércs
Mikepércs – Arra ért haza pénteken a Rostás család, hogy míg távol voltak, összedőlt az a kis vályogház, amit elmondásuk szerint kibéreltek egy hónapra. Aztán a szomszédoktól megtudták: nem magától rogyott össze.

Arra ért haza pénteken a Rostás család, hogy míg távol voltak, összedőlt az a kis vályogház, amit elmondásuk szerint néhány nappal azelőtt béreltek ki egy Lakatos nevű férfitól, 5 ezer forintért egy hónapra. Aztán a szomszédoktól megtudták: nem magától rogyott össze az épület, hanem összerogyasztották.

Zavaros viszonyok

A mikepércsi szőlőskertekben vagyunk, rég elhagytuk a gyorsan fejlődő település legutolsó takaros családi házait. Szűk földúton jutottunk el ahhoz a romhalomhoz szombat délután, ami mellett Rostásék a karjukat széttárva álldogálnak, s rínak.

A négy gyerekes família Hajdúhadházról érkezett Mikepércsre azzal a szándékkal, hogy házat vegyenek, s letelepedjenek. Gondolták, míg megtalálják a nekik megfelelőt, bérelnek egyet.

– Rokonlátogatásról jöttünk épp, amikor látjuk, mi történt. A ruháink, a gyerekek füzetei, mindenünk ott hever a vályogtéglák halma alatt, mindenünk tönkrement – panaszolta Rostás Sándor és asszonya. Gyerekeik 11, 12, 15, és 17 évesek, kifejezéstelen arccal kóricálnak körülöttünk.

Egyszerűen szólva a helyzet a következő: a mikepércsi alpolgármester, Mike Sándor, számos ingatlant vásárol fel a szőlőskertben, közöttük azt is megvenné, amit a romák épp a napokban béreltek ki. Mike önkényes lakásfoglalóknak nézte a családot, és arra jutott, hogy ha összerogyasztatja az épületet, majd tovább állnak. Csakhogy Rostásék hevesen tiltakoznak az ellen, hogy őket önkényes lakásfoglalónak nevezzék, emlegetve az ötezres albérleti díjat. Mike – kérdésünkre – azt mondta, hogy a Lakatos nevű férfi jogtalanul adta bérbe a kis házat, a tulajdonlási viszonyok alapján ezt nem tehette volna meg. Az alpolgármester ugyanakkor azt kérte, minden másban a polgármestert, Tímár Zoltánt kérdezzük.

A józan ész határai

A felek, a Rostás család és Mike szombat estére megegyeztek – mondta el a HAON-nak vasárnap egy végig a helyszínen tartózkodó jogvédő, Nagy Andrásné. A hölgyet Zójaként valószínűleg jobban ismerik, mivel a debreceni Hátrányban Élőket Segítők Egyesületének elnökeként számtalan problémás ügyben nyújtott segédkezet.

Mike Sándor 100 ezer forintot adott a saját pénzéből a családnak, illetve teherautót rendelt, amivel Rostásékat Bagamérbe fuvarozták. Ott találtak maguknak albérletet. Arról nem tudok, hogy az ingóságokért bármi kártalanítást kaptak volna. Szeretném, ha ez az egész úgy oldódna meg, hogy senkiben se maradjon tüske. De az mégis csak túl megy a józan ész határain, hogy a szombatra virradó éjjelt a szabad ég alatt kellett töltenie a gyerekeknek, mert összedöntötték a házat, amibe lehet, hogy jóhiszeműen költöztek be – hangzottak Zója szavai.

– Egyértelmű, hogy Rostásék önkényes lakásfoglalók – reagált Tímár Zoltán polgármester, amikor arról kérdeztük, mi a véleménye az épület összerogyasztásáról a körülmények fényében. Mint fogalmazott, „nem volt benn semmi ingóság”. Hozzátette: az épület már amúgy is életveszélyes állapotban volt. Bár a mikepércsi szőlőskertben sok elhagyatott kalyiba található, az elmúlt években egyszer sem kellett intézkedniük hasonló okból.

RaL

Kapcsolódó anyagok:

  • Szegény gyerekből szegény felnőtt lesz
  • Cigány származásúak elkülönítése, egészségügye
  • Győzött a cigányság érdeke







  • hirdetés




    hirdet�s