Kvaka Andrea búcsúzott elsőként az X-Faktortól

Akt.:
Kvaka Andrea búcsúzott az X-Faktortól
Kvaka Andrea búcsúzott az X-Faktortól - © Fotó: xfaktor.rtlklub.hu
Az X-Faktor énekesei számára szombat este eljött életük versenye, amelyből azonban hétről-hétre a nézők szavazatai alapján valakinek távoznia kell.

Szombaton este még mind a 12-en megmutatták, hogy egytől-egyig megérdemelten jutottak a legjobbak közé. Több újdonság is volt a műsorban, az egyik legfontosabb, hogy a műsor végén azonnal újraindítottuk a szavazást, így a versenyben maradókra egész héten, éjjel-nappal szavazhatnak.

A műsort egyből a 12 döntős közös produkciója kezdte. Majd megjelent Ördög Nóra is fekete miniben és – szokásához híven -, hatalmas fülbevalókban. A stúdióban a nézők között számtalan híresség fellelhető volt, ugyanis a 2012-es olimpia összes sztárja is élőben nézte az X-Faktor első élő show-ját. Ezután a mentorok laza eleganciával vonultak színpadra.

Malek Miklós szerint lány fogja nyerni a 2012-es szériát, Keresztes Ildikó állítja, a 28 év fölöttiek a nyerők, és aki ezzel nem ért egyet, annak saját biztonsági őrével, Stone-nal kell ezt megbeszélnie. Nagy Feró biztos benne, hogy ez a csapatok éve lesz, és nem érdekli a statisztika. Geszti Péter pedig örül, hogy két kislánya után most megtapasztalhatja, milyen fiús apukának lenni, akikért szintén mindent megtesz.

Elsőként Nagy Feró csapata, a P.J.Z. lépett színpadra, a fiúk a Black Eyed Peas slágerét adták elő. Geszti szerint ilyen itt még nem volt, az X-Faktor egy új műfajjal lett gazdagabb általuk. A mentorok a tapstól és a fütyüléstől alig bírtak megszólalni, de Geszti azért elmondta azt is, hogy hiányolta a szöveg érthetőségét. Keresztes Ildikó viszont most értette meg, miért választotta őket Feró. Malek Miki szerint jól indították a show-t a srácok, akik rendhagyó módon nem ketten léptek színpadra, velük volt Lacika, az őszinteség aligátora is.

A tiszta lelkű és hangú Kvaka Andrea érkezett a P.J.Z. után. Malek Miki „lánya” dögös, metálos szerelésben belecsapott a rock and roll-ba, a Guns N’ Roses dalával. Feró szerint fantasztikus volt a produkciója, Keresztes örült, hogy a leányzó le tudott koszosodni a dalhoz, Gesztit is felvillanyozta, hogy a végére megérkezett a sárkány is. Malek szerint ő egy igazi rock istennő.

Fehér Zoltán lírai, érzelmes oldalát mutatta meg George Michael és Elton John közös dalával. Keresztes szerint nem véletlenül van itt, csak el kéne hinnie végre, hogy valóban összejött neki. Feró örült, hogy levetkőzte végre kishitűségét, amivel Geszti és Malek is egyet értett. Fehér Zoli a dal után el is érzékenyült, mikor köszöntötte kislányát a színpadról.

Stone két gyönyörű táncoslány kíséretében lépett színpadra, akiktől az egész dal alatt nem akart szabadulni, bár a lányok is folyton magukhoz cincálták. Maleknak szimpatikus volt, hogy otthonosan mozog a színpadon, de azért várja az X-et. Gesztinek nagy kérdés Stone, szerinte nyugdíjas volt a produkció, Feró és Keresztes ezzel rögtön vitatkozni kezdett. Ildikó örül, hogy bebizonyították, a kor csak egy állapot, és szerinte nagyon is trendi volt. Ördög Nóri ledobta a tűsarkúit, így kérdezte Stone-t arról, kinek akar bizonyítani, mire a válasz: magamnak.

Antal Timi Whitney Houston dalával azt akarta bizonyítani, nemcsak a hangja, a szíve is a helyén van. Keresztes szerint kétségtelen, hogy ő itt az egyik legjobb énekes, az egyetlen dolog, amit kért tőle, hogy szabaduljon fel. Feró szerint iszonyat veszélyes egy ilyen kicsi csaj egy ekkora hanggal. Bevallotta, hogy miatta szereti ezt a 2012-es X-Faktort. Geszti szerint szebben csillogott, mint rajta az ékszerek, és büszke arra, hogy a mai naptól tegezőviszonyban vannak. Malek szerint ilyen jól még nem énekelte soha ezt a dalt, ezt köszöni neki.

Feró következő csapatára, a Like-ra Geszti nyomott egy like-ot, de szerinte Szulita és Petra vitte csak a show-t. Vali kapott egy kis kritikát. Malek szerint jó volt a hangulata, hangilag azonban nem volt minden rendben a produkcióval. Feró szépnek hallotta és látta őket.

A Backstreet Boys dalával érkezett az X-Faktor színpadára Zámbó Krisztián. Malek szerint hamiskás volt a hangja. Feró Keresztest hibáztatja a dalválasztás miatt. Geszti szerint túl sok terhet vesz magára Krisztián, szerinte az kell, hogy hitelesen adja át az érzelmeit. Ildikó szerint is a próbán sokkal jobb volt, de örül, hogy végre kilépett apja árnyékából. Krisztián mérges magára, hogy csalódást okozott, de szeretné, ha a színpad az övé lehetne legközelebb is.

Feró szerint az X-Faktor történetében előforduló legérdekesebb formáció a Spirit. Keresztes szerint nagyon jól állnak egymásnak, helyenként még ugyan nyersek, de jó bulit tudnak csinálni. Malek Miki megdicsérte Ferót a hibátlan dalválasztás miatt. Geszti a legcukibb csapat címet nekik adta, szerinte az a legnagyobb előnyük, hogy édesek. Ferónak ez volt ma este a legjobb produkció.



A rongylábú Oláh Gergő következett Bruno Mars slágerével. Feró csak szuperlatívuszokban tudott róla beszélni. Keresztes irigyelte Gesztit, hogy az ő csapatába tartozik a fiatal fiú. Malek tiszteli Gergőt, Geszti pedig egy dologra hívta fel a figyelmet: Malek Miklós felállva tapsolt. Ördög Nóri is végig táncolt a háttérben.

„Valaki megőrül érte, valaki megőrül tőle.” Így konferálta fel Csobot Adélt mentora, Malek Miklós. Geszti állítja, olyan csajt, akin ennyi minden mozog egyszerre, még nem látott, szerinte nagyon egyben volt az előadása. Keresztes hálát adott, hogy a leányzó nem normális, és azt ajánlja neki, tegyen magasról a fanyalgókra. Feró egyszerűen imádta. Malek szerint őt nem bántani kell, hanem tanítani és foglalkozni vele, és akkor ilyen fantasztikus nő lesz belőle.

Geszti Péter mentoráltja, Szabó Dávid igyekezett kitárni lelki szárnyait utolsó előtti fellépőként Enrique Iglesias szívbemarkoló dalával. Keresztes nem tudott rosszat mondani róla, Feró irigykedve nézett Gesztire, hogy az ő csapatát erősíti a fiú, Malek szerint mindent elmondtak a többiek. Ördög Nóra egy mondatban összefoglalta a lényeget, Dávid most ezzel a dalával meghódította az összes női szívet.

Utolsó fellépőként Lass Bea lépett a színpadra Lady Gaga slágerével. Feró bevallotta, ő egy titkos rajongója, és külön örült, hogy most nem sírva látta. Keresztest megdicsérte a dalválasztás miatt, hisz köztudott, Gagának is „csúszik a kuplungja”. Geszti szerint néha ijesztő volt a produkció, mint Bea maga. Egy komplett musicalt látott, szerinte merész, ahogy előadta, de jó. Malek szerint tele volt energiával. Ildikó szerelmet vallott Beának, szerinte neki sehova nem kell menni, a világ fog hozzá menni.

Miután a 12 döntős egyenként előadta dalát, a műsor még mindig tartogatott meglepetéseket: jött a közös produkció és Kocsis Tibor is színpadra lépett. Forgószél című vadiúj számát Malek Miklós írta az énekesnek.

A párbaj előtt még utoljára elmondták az első élő show-ról véleményüket a mentorok. Miklós úgy érzi, eddig ez a legszínesebb mezőny, Ildi szerint nagyon szerethető mindenki, Feró izgalmában terelt, és Ördög Nórinak bókolt. Geszti Péter szerint voltak, akik csalódást okoztak, és voltak, akik sokkal jobbat hoztak ki magukból, mint várták. Egy dologban mindannyian egyet értettek, nagyon izgultak versenyzőikért.

Az összesítés előtt színpadra vonult az összes versenyző és mentoraik. A feszültség tapintható volt a stúdióban. Akik biztosan tovább jutottak: Oláh Gergő, a Spirit, Lass Bea, Antal Timi, Szabó Dávid, a P.J.Z., a Like, Stone, Csobot Adél és végül Zámbó Krisztián.

Fel se ocsúdhattak a versenyzők, Fehér Zolinak egyből mikrofont kellett ragadnia, és színpadra állnia párbajdalával. Ellenfele Malek Miklós mentoráltja, Kvaka Andrea volt.





A párbajdalok után a mentorokra szegeződött minden tekintet. Geszti Fehér Zoltánt szeretné továbbra is látni, szerinte ő előrébb jár, mint énekes. Malek Miklósban Andi produkciója sokkal több érzelmet váltott ki, ezért szerinte Fehér Zolinak kell hazamennie. Feró szerint Kvaka Andrea nagyon hamis volt, ezért neki kell távoznia. Malek Miki ezen felháborodott, Geszti tett rendet köztük, szerinte nem volt hamis, csak kihagyott egy lényeges dallamot.



Keresztes Ildi döntötte el végül a párbaj végkimenetelét, Kvaka Andreának kellett búcsút vennie az X-Faktortól.

Forrás: xfaktor.rtlklub.hu

Címkék: , ,







hirdet�s