Kutyus és húsvéti nyuszi megfért egymás mellett Miskolcon

Akt.:
Leendő gazdi, kutyák, húsvéti nyulak
Leendő gazdi, kutyák, húsvéti nyulak - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Örökbefogadók és örökbefogadottak a Miskolci Állategészségügyi Telep nyílt “szülinapján”.

“Fél évvel ezelőtt jöttem el az egyik nyílt napra, ahol megtaláltam öreg napjaim boldogítóját – mondta boldog mosollyal Imre bácsi, aki akkor egyedül érkezett, mert olvasta az újságban, hogy nagyon gazdátlan jószág vár gondoskodóra a Miskolci Állategészségügyi Telepen. – Nehezen találtam ide, a Fonoda utcai telepre, nem jártam még itt előtte soha, de megérte a fáradságot. Haza már nem egyedül mentem. Bocsó – én nevetem el így – igazi társam lett. Ragaszkodunk egymáshoz, mindent megtennénk egymásért.”

Bogyó nem jöhetett el a szülinapi ünnepre, nem érzi jól magát, inkább otthon várta meg gazdáját. Aki viszont részese akart lenni az örömnek és minél több látogatót rábeszélni arra, hogy innen válasszon magának kutyust, akiről aztán gondoskodhat.

Tortával ünnepeltek

Az esztendő hetedik nyílt napját tartották meg szombaton a Miskolci Állategészségügyi Telepen, ahol a délutánba nyúlóan várták ezúttal is azokat, akik akik szerettek volna megismerkedni az ott nevelt állatokkal és szívesen sétáltattak volna kutyát. Ez előbbi mondatokból kiderült, hogy ez a nyílt nap – nemcsak a húsvét miatt – ünnepi hangulatú volt, hiszen a rendezvénysorozat egy éves születésnapjához érkezett.

Az alkalomhoz illően születésnapi tortával kedveskedtek a látogatóknak – különösen azoknak, akik már mint gazdik jöttek el ismét, együtt ünnepelni – és – ha már húsvét – a kisgyermekek örömére csoki tojás és csokinyuszi-kereső versenyt is rendeztek a séták szünetében. Jól megfértek tehát a húsvéti nyuszik és a kutyusok egymás mellett,

Visszajöttek…

Várták az ünnepre azokat – olyanokat, mint Imre bácsi- , akik az elmúlt egy évben fogadtak örökbe kutyát a telepről. Beszélte arról, hogy miként alakult a kutyusok sorsa az örökbefogadás után. Egy év alatt száznál is több állat talált szerető gazdát, sokuk el is jött a közös ünnepre. A mostani nyílt nap előtt még 59, a telepen élő eb kerestek végleges otthont. Minden bizonnyal csökkent a számuk a mostani nyílt napot követően.

A sétáltatás is nagyon sokat jelent a kutyusok számára. Az a tapasztalat, hogy az állatok a látogatói szeretettől nagyon sokat fejlődtek. “Rendkívüli örömet és hálát mutatnak ki minden egyes sétanapon – mondta örömmel Dovák Bertalanné, a telep vezetője.

– Ha a sétáltatás alatt egy-egy kutyus megtetszik és gondoskodni kívánnak róla, akkor bármikor örökbe fogadhatják. Minden kutyánkról elmondható: aranyos, kedves, okos és csak úgy adjuk oda új gazdájának, ha egészséges, megtörtént az orvosi vizsgálata, veszettség elleni oltással és mikrochippel van ellátva.”

Megtudtuk, a telepen elhelyezett és régóta ott élő állatok ismerik a pórázt, sőt felismerik régi sétáltatójukat. Fontos, hogy az új lakók is megismerjék a séta örömét, ezért minden nyílt napon feladat a vállalkozó kedvű látogatók számára, hogy sétához és emberközelséghez szoktassák őket.

A gazdira váró állatainkat megtekintheti – fotókkal együtt – honlapunkon: http://varosgazda.hu/huseges_gazdat_keresunk.

Szaniszló Bálint


Tények a nyílt napokról

  • Egy év alatt 1740 látogató volt a nyílt napokon.
  • Összesen 114 állat talált gazdára.
  • Adományt 1584 kilónyit kaptak a felajánlóktól
  • Az előző nyílt napon 117 látogató volt.
  • Az előző nyílt nap óta 22 magára hagyott kutya talált gazdára.