a zene Nobel-díja

2020.02.11. 12:31

Anna Netrebko és Diane Warren kapja idén a Polar-díjat (videó)

Az indoklás szerint Netrebko nagy hatást gyakorolt a klasszikus zenei világra, Warren pedig olyan világsztárok számára komponált dalokat, mint Céline Dion, Cher, az Aerosmith, Whitney Houston, Beyoncé és Lady Gaga.

Anna Netrebko orosz operaénekesnő a salzburgi fesztiválon

Forrás: APA / AFP

Fotó: Barbara Gindl

Anna Netrebko orosz sztárszoprán és az Oscar-jelölt amerikai dalszerző, Diane Warren kapja idén a „zenei Nobelként” emlegetett, egymillió svéd koronával (32 millió forinttal) járó Polar zenei díjat – jelentette be kedden Stockholmban Alfons Karabuda, a díjat odaítélő bizottság elnöke.

A 63 éves Warren több mint száz filmhez írt már betétdalokat, és 11 Oscar-jelölést gyűjtött.

Idén Chrissy Metz adta elő az Áttörés című filmhez komponált, I'm Standing With You című számát, amely szintén Oscar-jelölést kapott.

A dalszerző elárulta, hogy a zene az élete, „ha nem írnék dalokat, valószínűleg meghalnék, olyan számomra, mint a levegővétel”. Mint mondta: 14 éves kora óta foglalkozik dalszerzéssel, és így már ötvenéves pályafutás áll mögötte. A Polar-díjat nagy megtiszteltetésnek tekinti – fűzte hozzá.

Diane Warren az idei Oscar-díj átadásán
Fotó: Robyn Beck / AFP

Warren az első női nem előadóművész dalszerző kitüntetettje a Polar-díjnak.

Netrebko szintén megtisztelőnek nevezte a rangos elismerést.

Hozzátette: már alig várja, hogy nyáron átvehesse Stockholmban.

A szoprán arról is beszélt, hogy amikor színpadra lép, valami történik vele, amitől tízszer jobbá válik előadása, mintha egy hang megmondaná neki, hogy mit tegyen.

Az elismerést Károly Gusztáv svéd király adja át a művészeknek június 9-én Stockholmban.

A díjat a néhai ABBA-menedzser és dalszerző, Stig „Stikkan” Anderson alapította 1989-ben, és először 1992-ben adták át. Eddig mások mellett olyan sztárok kapták meg, mint Paul McCartney, a Metallica, Sting, Patti Smith, Paul Simon, Chuck Berry, Grandmaster Flash és Björk.

Borítókép: Anna Netrebko orosz operaénekesnő a salzburgi fesztiválon

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!