Kúszósülkölyök született a Miskolci Állatkertben

Miskolc, 2015. május 27., szerda (MTI) – Kúszósülkölyök született a Miskolci Állatkertben; az észak-amerikai kontinensen honos, Magyarországon csak Miskolcon megtalálható állatfaj kicsinyét már láthatja a nagyközönség.

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark szerdai tájékoztatása szerint az áprilisban világra jött kis kúszósül a harmadik kölyök, amely Miskolcon született.

Két évvel ezelőtt mutatkozott be ez a ritka állatfaj az állatkert látogatóinak – idézték fel az MTI-hez eljuttatott közleményben, kiemelve, hogy már abban az évben utóddal is gyarapodtak, és tavaly tavasszal is világra jött egy kölyök.

Az észak-amerikai kúszósül (Erethizon dorsatum) – más néven észak-amerikai urzon – utódai nagyon fejletten jönnek a világra: már születésükkor a szülők kicsinyített másai. Tüskéik már pár nap után megkeményednek annyira, hogy hatékony védelmet jelentsenek a ragadozókkal szemben, néhány napos korukban pedig már képesek erős karmaikkal maguktól közlekedni a fákon is.

A rágcsálók általában nagyon szapora állatok, a kúszósülök azonban különlegesek ezen a téren, hiszen évente csak egyszer szaporodnak, héthónapos vemhességi idejük is hosszúnak tekinthető, és egy alkalommal többnyire csak egyetlen utód jön a világra.

A kölyök négy-öt hónapos koráig anyatejet fogyaszt, ám már egy hónapos korában elkezdi kóstolgatni a felnőttek táplálékát.

A kúszósülök nem csak Magyarországon, de Európa más állatkertjeiben is ritka állatok. Európában jelenleg 60 egyedet tartanak számon, közülük néggyel lehet a Miskolci Állatkertben találkozni. A kölykök pedig még ennél is ritkábbak: a miskolcival együtt egész Európában mindössze öt kúszósül született eddig az idei évben.

– MTI –