Kúszással, mászással az egészség megőrzéséért

Akt.:
Visszatérés a kisgyerekkorhoz
Visszatérés a kisgyerekkorhoz - © Fotó: Bujdos Tibor
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Közben természetesen lefotózzák magukat és kirakják a közösségi oldalakra.

A crawling lehet az új dili, ami felrobbantja majd a fél internetet – írja a Refinery29.com nyomán a divany.hu. De mi ez a crawling? Olyan kúszásmászás, amivel a még járni nem tudó kisgyerekek közlekednek, csak ezt felnőttek csinálják, halálosan komoly arccal, edzőtermekben meg sportpályákon.

Nem számít igazán újdonságnak ez a moz­gásforma.” Zsirai Milán

Megörökítik

És közben természetesen lefotózzák magukat és kirakják a közösségi oldalakra. Azt, hogy ez az őrület lesz az új planking, a Washington Post írta le először. Arról pedig jól elvitatkoznak az egészségtudományi szakértők, hogy van-e egyáltalán bármi értelme ide-oda kúszni és babamozdulatokkal edzeni. Az biztos, hogy az egész napos ülős, utána otthon tévé előtt punnyadós életmódnál még ez is jobb.

Az Original Strength nevű edzésmódszer két alapítója, Geoff Neupert és Tim Anderson állítólag azért találta ki ezt a mozgásformát, hogy „újraindíthassuk” a testünket és megszabaduljunk az összes fizikai panaszunktól, amiket az évek során felhalmoztunk. Anna Maltby, a Refinery29 wellness- és életguruja szerint lehet valami jó abban, ha a megszokott mozdulatokon kívül néha kicsit mással is próbálkozunk. Hozzátette, az a jó a mászásban, kúszásban, hogy nemcsak a lábainkra van szükség a mozgáshoz, hanem a core-izmainkra is. Egyúttal figyelmeztet arra, hogy kezdőként azért fél óránál tovább nem érdemes csinálni, inkább ötperces bemelegítésként egy hosszabb futás vagy kardióedzés előtt, máskülönben tönkremegy a térdízületünk és a törzsizmaink sem biztos, hogy elég edzettek hozzá.

Tavaly robbantotta fel az internetet a plank challenge, azaz a hídtartás őrülete, ami azt ígérte a pocakos irodistáknak, hogy kockás hasuk lehet egyetlen hónap leforgása alatt. Igaz, csak akkor, ha szabályosan végezték el a gyakorlatot.

– ÉM –


Saját testsúllyal végzik

Zsirai Milán, a Träning, a Dívány futóklubjának edzője szerint nem számít igazán újdonságnak ez a mozgásforma, hiszen a bootcamp és a primal move is arra épül, hogy saját testsúlyunkat használva utánzó mozgásokat végezzünk. „A kúszásmászás során a csípő, a láb és a karok tájéka a domináns. A kettlebelles guggolásoknál elsősorban láb- és farizom erőfejlesztés folyik. Ezek a gyakorlatok segítik még a hátizmok fejlődését is, ami a testtartásban játszik szerepet. Amire figyelni kell, hogy a fokozatosság elve meglegyen mind a súlyok tekintetében, mind a darabszámokban. A gerinc és az alsó háti szakaszra kell különösen figyelni, hogy túlzott terhelést és erős homorítást ne kapjon” – tette hozzá a Dívány futóklubjának edzője.








hirdet�s