Kurtos Róbert – Repka Róbert: Vasakarat sikert arat

Kurtos Róbert – Repka Róbert: Vasakarat sikert arat
Egerben csak az első napot tudta teljesíteni a Kurtos Róbert – Repka Róbert páros, de bíznak benne, hogy a 21. Steelvent Miskolc Rallyn ismét melléjük szegődik a szerencse. Az EVO 9-es múltkori betegsége orvosolva lett, minden rendben, indulhat a menet.


Kezdjük a legfontosabbal akkor Robi! Sikerült most a verseny előtt tréningezni, mert hogy ez elég sokat jelenthet egy-egy futam előtt?

– Igen, jól látod, tényleg nélkülözhetetlen lenne minden verseny előtt a tesztelés az autóval, mert ott, ha szerencsénk van, előjönnek a turpisságok, és helyrehozhatók időben. Most azon mázlisták közé sorolhatjuk magunkat, akik egy olyan 20-25 km-t kocsikázhattunk indulás előtt. Próbáltam összeszokni még jobban az autóval, és semmi gond nem volt a Micuval, azon kívül, hogy egy lámpánk bánta, de azt sem éreztük, csak mikor befejeztük a tesztelést, akkor láttuk, hogy lett egy kis pity-puty. Tehát lesz még egy lámpa csere, egy kis mosás, és mi készen is állunk.

Hogy érzed pár verseny után a Micut, mennyire kezelhető?

– Most, hogy kapott egy új sperrt, és még aránylag elég kilométert is mehettünk már, azt mondhatom, hogy nagyon jól viselkedik az autó. Tudtuk a váltáskor, hogy újra kell majd szokni az új technikát, és ez még jelenleg is folyamatban van. Nagy élmény vele kocsikázni, de vannak dolgok, amit még el kell hinni, és be kell vállalni.

Nektek ezek a pályák hazainak számítanak?

– Attól függ, hogy nézzük. A közelben lakunk az biztos, de ugye nem ez a lényeg, hanem az, hogy nekünk öreg rókának számítóknak a raliban azért nem újak a mostani gyorsok sem. Ugyanis elég régóta versenyzünk ahhoz, hogy ismerjük ezeket a szakaszokat is. Minden megtett versenykilométernek örülünk, élvezzük a futamokat, már amennyire a jelenlegi helyzetben lehetséges. Nem tudjuk, hogy mennyire lesz rugalmas ekkora létszámmal a lebonyolítás, de bízunk benne, hogy a népes mezőny nem megy a verseny rovására.

Most hová helyezed magatokat a futam végén?

– Nem szeretnék messze menő ígéreteket tenni, még így sem, hogy ezek azért elég jó szakaszok, de ugye nem tegnap mentünk rajta, akármennyire ismerősnek tűnnek. A célba érés az elsődleges, mint mindig. Persze arra törekszünk, hogy szuper időket autózzunk, és végig versenyben legyünk, és csatázzunk a mezőny elejével. Ha a tavalyi miskolci helyezésünket hozzuk az már jó lesz…harmadikok voltunk. Elvárásaink igazából tényleg nincsenek a fentieken kívül, legyen jó idő, érezzük jól magunkat, és érjünk célba. Ennyi röviden és tömören.

A két Róbert már pályabejáráson rója a köröket, holnap viszont újra élesben láthatjátok őket először a prológon, majd másnap a technikás szakaszokon. Amennyiben kilátogattok a pályák szélére, szurkoljatok Robiéknak, mert a bíztatás mindig jól jön. Ha pedig besétáltok a szervizbe, mert megnéznétek közelebbről a Micut, ott fogjátok találni a csapatot ahonnan a legfincsibb kaja illatok jönnek, mert Robi párja, Nóri fantasztikus ételeket szokott főzni bográcsban. Ha nem hiszitek, kérdezzétek meg a Kőváry Barnát…ő is tudja, na meg én is. 😀

 

Reklámpartnereink:

Olajszer-Tech Kft.; Omega Transz Kft.; Foam-System Kft.; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; KZ Invest Kft.;

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Zoleg

Címkék: ,