Kupcsik Adrián: Árvíz után, árvíz idejére

Kupcsik Adrián kiállításán egyfelől felsőzsolcai árvízkárosultak nagyon is valós festett, színes portréi köszönnek vissza, másfelől pedig olyan épületek rajzai, amelyekkel tán’ átvészelhető volna egy újabb árvíz is. Nem megépíthető házak, inkább képzőművészeti eszközökkel megfogalmazott lakhatási megoldások.

– Ugye, nem tévedek, ha azt gondolom, hogy a portrék konkrét, létező embereket ábrázolnak, méghozzá fényképszerű hűséggel?

Kupcsik Adrián: Ráadásul kivétel nélkül Felsőzsolcán élők. Magam fényképeztem le őket, mindegyiküknek elmondtam, hogy mi célból, s ők bele is egyeztek.

- Mikor készültek a fényképek: árvíz előtt, árvíz után?

Kupcsik Adrián: Utána, amikor már újra fedél volt a fejük fölött, kinek új, kinek felújított, kinek kölcsön kapott, kinek ingyenes bérlakásban, házban.

- Feltűnt, hogy az Ön által megrajzolt épületek csaknem mindegyikén hangsúlyos elemként ott szerepel valamilyen antenna. Mi célt szolgálnak: a külvilággal való kapcsolattartás lehetőségét, vagy egyszerűen csak a tévézését?

Kupcsik Adrián: Mind a kettő lehet magyarázat. Ha egyáltalán szükséges. Nem hiszem, hogy létezne olyan háztartás, ahol nem mindennapi szükséglet a tévézés.

- Az árvízbiztos házak gondolata korábban is foglalkoztatta, netán kizárólag a környékbeli árvíz hatására születtek a képek?

Kupcsik Adrián: A képek alapjául a legutóbbi nagy árvíz szolgált, noha a nagyszüleim, anyukám, sőt én is sokáig Miskolcon, a Zsarnayn éltünk, nem messze a Sajó-gáttól. Noha ennyire súlyos árvizet nem éltem meg, de azért tapasztalatom volt arról, hogy milyen, amikor a víz nekiindul.

- Ilyenkor jönnének jól az Ön építményei…

Kupcsik Adrián: Az alapötlet: megemelni az épületeket, különböző technológiai megoldások révén. Nem életszerű megoldások, csak a fantáziámban élnek.

- Például fejre állítva hajót építeni belőle, vagy kereket szerelni alá… Azért ezek a házak meglehetősen viccesek is, másként megfogalmazva akár karikatúraként is megállnák a helyüket.

Kupcsik Adrián: Ha valaki gegnek minősíti, nekem az is belefér. De az, hogy emberek elveszítik az otthonukat, az súlyos téma, nyilván nem viccet akartam belőle csinálni.

- Visszatérve a portrékra: mennyiben többek ezek a fetmények, mint azok a fotók, amelyeket róluk készített?

Kupcsik Adrián: Mondhatom azt: önmagában azzal, hogy a megfestésükre több tíz órát szántam, már jelent egyféle viszonyulást. Ez persze csak közvetett magyarázat. Rég nem kérdés, vagy 10 éve volt ez téma, elfogadható művészi megoldás-e a fénykép utáni alkotás. Akkor mindenki kiprüszkölte magát, akinek nem tetszett. Mára elfogadott, hogy ez egy praktikum. Nem mindegy, hogy mennyi időt töltök a helyszínen, s az emberek sem valószínű, hogy órákig ültek volna modellt nekem. Így lekattintottam őket, s mehettek is az útjukra. Különben az én alkotói módszeremre nem ez a jellemző. Az összes többi, 2005-2006 óta festett képem csak a fantáziám szüleménye.

- A felsőzsolcai modellek bármelyike is látta a róla készült képet, akár csupán a fotót is?

Kupcsik Adrián: Nem. Terveztem ugyan, hogy visszamegyek, s szembesítem őket vele, de nem volt időm rá. Ám ha megnéznék a miskolci kiállítást, s megosztanák velem a véleményüket, annnak nagyon örülnék.

Szalóczi Katalin

<< vissza a BOON főoldalára