Kunék küzdenének

Előrebocsátható:a PLER-Airport elleni előrehozott bajnoki fellépésen nem a Nyíregyházi KSE élvonalbeli kézilabda-társulatának áll a zászló.

A lobogót pedig akkor sem kell félárbocra engedni, ha történetesen elvérzik a nyírségi egylet. Akárcsak alig néhány hete, midőn a negyedik pozícióban posztoló fővárosiak a bujtosi csarnokban mértek csapást (27–36) a Jano-gárdára. Momentán konok küzdelemre készülnek Kunék, hogy szűkítsenek a különbségen – a pontszerzés ugyanis országos bravúr lenne.

A szeptemberi meccsen még nem állt össze a védekezésünk, ezt kihasználta a PLER, szerdán remélem más lesz a helyzet  – adott hangot vágyának Jano Pál, a Nyíregyháza játékos-edzője. – Hétfőn videón elemeztük a budapestiek elmúlt heti mérkőzését, amelyen a Dunaferr ellen döntetlenre végeztek. Azzal eddig is tisztában voltunk: sok függ attól miként tudjuk megállítani Bajuszt és Kotormánt, a látottak alapján az is kiderült, Frey valamint Szabó Péter semlegesítése is kulcsfontosságú lesz. Természetesen arra törekszünk, hogy partiban legyünk a hazaiakkal, akik nem véletlenül negyedikek a tabellán, így, persze esélyesebbnek számítanak. A védőmunkában megpróbálunk olyan teljesítményt nyújtani, mint a Szegeddel szemben, ez lehet a helytállás alapja.

Mint azt korábban megpedzettük, szépen sorban felépültek a sérültek, egyedül a szlovák Jurko bevetése kérdéses. Gyaníthatóan, őt csak a vasárnap esedékes debreceni derbin dobja harcba a szakmai stáb.

– Koncz Tibor –  








hirdet�s