Kundera tagadja, hogy besúgó volt

Tagadta hétfőn Milan Kundera, hogy besúgó lenne. A cseh író azt mondta: nem jelentette fel a kommunista állambiztonságiaknak kollégiumi lakótársnőjének barátját még 1950-ben.

A világszerte népszerű cseh író a CTK cseh hírügynökségnek azt nyilatkozta: teljesen megdöbbentette a vád. Hozzátette: egyáltalán nem ismerte azt a férfit, akiről azt állítják, hogy feljelentette.

Hétfőn a prágai Totalitárius Rezsim Vizsgálati Intézete hozott nyilvánosságra egy 1950-ben készült rendőrségi jelentést, amely szerint Kundera miatt tartóztatták le Miroslav Dvoráceket: az egykori pilótát és a csehszlovák titkosszolgálat egyik ügynökét 22 év börtönbüntetésre ítélték 1950-ben, ebből 14-et le is ült.

Milan Kundera évek óta nem adott interjút a sajtónak, hétfőn azt mondta: az intézet és a média “támadást követett el ellene, amikor néhány, számára rejtélyes dokumentumokat hoztak nyilvánosságra.”

Az ügyben megszólalt Dvorácek felesége is, aki kijelentette: neki és férjének teljesen mindegy, ki volt a besúgó. Miroslav Dvorácek egyébként szabadon engedése után, 1963-ban Svédországba költözött, most 80 éves és nemrég szívrohama volt. Ő eddig úgy tudta: barátnője árulta el.








hirdet�s