Kulturális főváros: “velünk az erő”

Nyilvánosságra kerültek az Európa Kulturális Fővárosa címre aspiráló magyar városok költségvetési tervezetei. E szerint a legnagyobb költségvetési főösszeggel a cívisváros számol.

A Debrecen 2010 Programiroda keddi közleménye szerint összesen 78,83 milliárd forint Debrecen költségvetése, ami nem sokkal haladja meg a második legnagyobb összeggel pályázó Eger 76,64 milliárdját.

Ugyanakkor a vállalt saját forrás Debrecen esetében az arányát és a bruttó összegét tekintve is kiemelkedően magas a többi városhoz képest. Ez több más mellett azt jelenti, hogy a legtöbb program a legkevesebb állami támogatással 2010-ben Debrecenben valósítható meg – fogalmazott Gulyás Gábor irodavezető.

F.Gy.








hirdet�s