Különvonat József főherceg társaságában

Akt.:
Korhűen
Korhűen
Miskolc – Őseink nyomában – Isonzó, Doberdó az úti cél.

A vonat, amiről egy ország beszél: 2016 nyarán az Isonzó Expressz újra útnak indul az első világháborús olasz front déli szakaszára, az Isonzóhoz. A különvonatot az Indóház, a MÁV Nosztalgia Kft., a Budakeszi Kultúra Alapítvány, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Hivatal, valamint a Nagy Háború Kutatásért Közhasznú Alapítvány összefogása hozta létre első alkalommal 2015-ben, és a nagy sikerű út eredményeként a programot 2016-ban is megismétlik új programokkal, látnivalókkal. Sokunkban nagyapáink elmondása alapján még elevenen él az első világháború emléke. Így aztán pompás nosztalgiaprogram lehet bejárni azoknak a csatáknak a helyszíneit, ahol őseink a vérüket ontották a hazáért.

Lenyűgöző látvány

A szervezők elmondták, az első napon a reggeli órákban lesz az indulás különvonattal, az út a Semmering-hágón, a világ első magashegyi vasútvonalán keresztül vezet, melyet 1854-ben adtak át, s ami 1990-ben felkerült az UNESCO Világörökség Listára. A gyönyörű természeti panoráma mellett a vasúti pályaszakasz tereptárgyainak építészeti megoldásai gondoskodnak a lenyűgöző látványról: 14 alagút, 16 viadukt, több mint 100 kőhíd és átjáró illeszkedik a hegyvidéki tájba. A második napon indulás autóbuszokkal a cerjei emlékműhöz (kilátó és múzeum), ahonnan nagyszerű kilátás nyílik az egész vidékre, az egykori harcok színhelyeire. Az emlékhelyet elhagyva rövidesen elérik a Doberdó-fennsíkot: San Martino del Carsóban múzeumlátogatás, majd a nagyváradi 4-es honvédek emlékgúlájának megtekintése következik. A Monte San Michele magaslatán sétát teszünk az egykori magyar kavernák, lövészárkok, alagutak, emlékhelyek bemutatásával, majd meglátogatják a múzeumot. Visintiniben a magyar kápolna meglátogatása, tisztelgés a hősök emléke előtt. Redipugliában az olasz katonai temetőt és monumentális hősi emlékművet, majd Foglianóban az osztrák–magyar katonai temetőt keresik fel.

Páratlan panoráma

Az utazók felkeresik a múzeumot és az olasz osszáriumot. Továbbutazás a Kolovrat-hegyre, látogatás az I. világháborús szabadtéri emlékhelyen, ahonnan páratlan panoráma nyílik az Isonzó-völgyre. A több mint 1000 méter magas gerincet elhagyva látogatás a Tolmin-Ločei katonatemetőben fellapozhatják a halottak könyvét.

– ÉM-SZI –


Külön tárlat a magyarokról

A magyar delegáció mellett bárki jelentkezhet az utazásra. Sőt, akinek van első világháborús dokumentuma, családi albumában akadnak olyan ősei, akik áldozatul estek a csatában, a képeket szerkesztőségünk eljuttatja az ottani múzeumba, ahol külön tárlat van az elesett hősi halált halt magyar katonákról.








hirdetés