Különleges vendégek jártak a „Keményben”

Akt.:
Kacsák a dr. Kemény Dénes Városi Sportuszodában
Kacsák a dr. Kemény Dénes Városi Sportuszodában - © Fotó: Facebook
Miskolc – Néhány kacsa is kipróbálta a 2009-ben átadott létesítmény medencéjét.

Különös, de egyben érdekes fotó látott napvilágot a hét elején a közösségi oldalon. Jelesül az, hogy négy kacsa úszik a miskolci dr. Kemény Dénes Városi Sportuszoda versenymedencéjében. Az állatok látogatása nem tartott sokáig, ám az eset miatt az illetékes hatóság vízminőség-vizsgálatot rendelt el.

Előreláthatólag hétfőtől

A Kemény Dénes Városi Sportuszodába június 26-án, 19 óra körüli időben a nagy hőség miatt a Dísz-tó felé található, nyitva tartott ajtón keresztül a versenymedence vízfelületére bejött egy vadkacsa három kicsinyével

– mondta érdeklődésünkre Szabó László létesítményvezető. – Az észlelés és a kizavarás közötti időben a szokatlan jelenetről készült fotót felhelyezte készítője a Facebook-ra, és így a felvétel széles körben ismertté vált. A következő napon az ÁNTSZ a protokollnak megfelelő vízminőség-vizsgálatot rendelt el, amelynek eredményét követően kerülhet sor a nyitásra. Az uszoda június 27-én és 28-án a MIHŐ-szolgáltatás szüneteltetése miatt egyébként is zárva volt, de ebben az időszakban is a folyamatos víztechnológiai, vegyszeres vízkezelési eljárásoknak köszönhetően a levett vízminták bakteriológiai vizsgálatának eredménye valószínűsíthetően negatív lesz, így a létesítmény előreláthatólag július 3-án újra fogadhatja a vendégeket. Az úszók, az uszodát igénybe vevő sportolók egészségének fokozott védelme érdekében született ez a kényszerű döntés, amely miatt ezúton is kérjük az úszni vágyó, érintett vendégek, sportolók megértését.

ÉM-MI



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s