Különleges MVK a Múzeumok Éjszakáján – Minden ami mozog!

Akt.:
Különleges MVK a Múzeumok Éjszakáján - Minden ami mozog!
Különleges MVK a Múzeumok Éjszakáján - Minden ami mozog! - © Fotó: mvkzrt.hu
Miskolc – A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a Szondi György utcai telephelyén, június 25-én a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében 16:00-22:00 óra között különleges estét szervez. Az autóbuszok és villamosok vezetőfülkéjének kipróbálása mellett veteránjármű kiállítással, különleges járművek bemutatásával, érdekes gyerekprogramokkal, telephely látogatással, kulisszatitkokkal és este rockkoncerttel várják a vendégeket.

A június 25-ei különleges nyílt nap keretében minden érdeklődő beülhet az MVK kiállított autóbuszainak és villamosainak vezetőfülkéjébe, a régiekbe éppúgy, mint az új „manbuszokba”. Olyan különlegességekkel várjuk vendégeinket, mint például a hóseprő villamos, a legendás Ikarus 620-as, vagy a kassai közlekedési vállalat elektromos autóbusza. A kiállított veterán járművek között az 1950-es, 60-as és 70-es évekből származó számos „old timer” személygépkocsi, motorkerékpár mutatkozik be, de látható lesz például egyedi építésű Hoffer traktor is. Idén először vendégünk a Miskolci Repülő Klub (a gépeket csak jó idő esetén tudják bemutatni), a Kerékpáros Miskolc Egyesület.

„Régi és új” kiállítás keretében látható lesz veterán és modern tűzoltó, mentő és rendőrmotor. A gyerekek próbára tehetik ügyességüket egy különleges biciklis akadálypályán, és a tavaly nagy sikert aratott rendőrségi motoros közlekedésbiztonsági szimulátoron is. A színpadon idén első alkalommal színesíti koncert az MVK programját: este nyolc órától a Viharmadarak lép fel.

Az érdeklődők idén is részt vehetnek a rendkívül népszerű telephely látogatáson: ezen megmutatjuk közlekedési vállalatunk „életét”, a villamos-és autóbusz javító csarnok napi munkáját, amelyhez minden félórában „szakmai idegenvezetés” társul. 17 és 19 órakor különleges műszaki mentést mutatnak be az MVK szakemberei: egy kisiklott villamost fognak a sínpályára visszaállítani.

mvk0

Idén is értékes nyereménycsomagokat sorsolunk ki azok között, akik szavaznak a legszebb, legeredetibb és közönségdíjas járművekre.

Az MVK Zrt. a rendezvényre való eljutás megkönnyítése érdekében a Tiszai pályaudvarról, illetve a Centrum áruháztól minden fél- és egész órában ingyenes veterán járatokat indít az alábbiak szerint.

Ikarus 31-es járat: Szondi György utca, MVK Zrt. telephely – Centrum – Búza tér/Zsolcai kapu – Szondi György utca, MVK Zrt. telephely útvonalon:

A járat a Centrum áruháznál (az áruház melletti megállóhelyen), a Búza tér / Zsolcai kapuban (a Tiszai pályaudvar irányába lévő megállóhelyen), ezt követően már csak a rendezvény helyszínén áll meg.

  • Centrum Áruháztól indul: 16:00, 16:30, 17:00, 17:30, 18:00, 18:30, 19:00, 19:30, 20:00, 20:30, 21:00, 21:30.
  • Szondi György utcai MVK Zrt. telephelyről indul: 16:20, 16:50, 17:20, 17:50, 18:20,18:50, 19:20, 19:50, 20:20, 20:50, 21:20, 21:50.

151-es FVV villamos: Szondi György utca, MVK Zrt. telephely – Tiszai pályaudvar (MÁV) – Szondi György utca, MVK Zrt. telephely útvonalon:

  • Tiszai pályaudvarról indul: 16:00, 16:30, 17:00, 17:30, 18:00, 18:30, 19:00, 19:30, 20:00, 20:30, 21:00, 21:30.
  • Szondi György utcáról indul: 16:25, 16:55, 17:25, 17:55, 18:25, 18:55, 19:25, 19:55, 20:25, 20:55, 21:25, 21:55.

Dominikért gyűjtünk!

Minden látogatónkat arra kérünk, sok-sok műanyag kupakkal jöjjön hozzánk a Múzeumok Éjszakájára! Dominik 2 éves elmúlt, amikor kiderült, hogy leukémiás. A kisfiú szülei mindent megtettek és megtesznek azért, hogy Domi könnyebben vegye az akadályokat, fogadja a kezeléseket és tűrje a hosszú kórházi létet. A család Dominik steril szobájának elkészítéséhez kupakokat gyűjt, ehhez a kezdeményezéshez csatlakozik az MVK Zrt. is a Múzeumok éjszakája rendezvényével. Kérjük, hozzatok sok-sok műanyag kupakot és adjátok le a gyermeksátornál!

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk, a rendezvényre a belépés díjtalan!

Forrás: mvkzrt.hu.



További hírek a Miskolc hírei kategóriából






hirdetés