Külföldi sajtó Magyarországról – A Financial Times Orbán Viktor menekültpolitikájának változó megítéléséről

London – Orbán Viktor miniszterelnök menekültpolitikájának változóban lévő európai megítélésről közöl elemzést budapesti tudósítója, Andrew Byrne tollából a Financial Times.

A londoni gazdasági napilap online kiadásában megjelent írás szerint egyes EU-társállamok vezetői a menekültekkel szembeni nyers budapesti bánásmódot a náci Németországra jellemző jelenetekhez hasonlították, mások szerint pedig Orbán Viktor a muszlim menekültek befogadásának elvetésével és szélesebb értelemben a magyarországi “illiberális demokrácia” kiépítését célzó törekvésével az európai értékeket sérti.

Mára azonban Orbán Viktor “szinte egymaga megszabadította” Magyarországot a migránsoktól, mindeközben hatalmát is megszilárdította, és sok olyan nyugati vezető, aki korábban bírálta a magyar kormányfőt, az általa használt módszerek közül legalább néhányat maga is alkalmazni készül, ha vonakodva is – áll a Financial Times írásában.

A szerző szerint az, hogy a magyar vezető számkivetettből hirtelen ultrakonzervatív követendő példává vált, jelzi Európa változó reakcióját a II. világháború óta nem tapasztalt méretű migrációs hullámra.

Néhány hónap alatt a szíriai háború elől menekülők nyomorúságára összpontosító együttérzést, amelynek fő megtestesítője Angela Merkel német kancellár volt, felváltotta a logisztikai kihívásokkal és az ellenőrizetlen bevándorlás támasztotta biztonsági fenyegetésekkel kapcsolatos hidegebb számítás – fogalmaz a tudósító.

A lap szerint még a magyar kormányfő legádázabb ellenfelei is kénytelenek voltak keményebb, “Orbán stílusú” bevándorlási korlátozásokat foganatosítani, különösen annak nyomán, hogy a párizsi merényletek után erősödni kezdett a lakossági félelem az iszlamista szélsőségességtől.
http://www.ft.com/cms/s/0/ef697f24-a24c-11e5-8d70-42b68cfae6e4.html#axzz3uLPdPukl

– MTI –








hirdetés