Küldjön hírt! – Montenegróban is Hajdúböszörményt képviselte a tízéves tehetség

Akt.:
Sára és Vágó Zsuzsi
Sára és Vágó Zsuzsi
Hajdúböszörmény – Köszörüs Sára február 24-én Magyarországot, ezen belül Hajdúböszörményt képviselve részt vett a montenegrói Rozaje városában megrendezett Zlatna Pahulja nemzetközi gyermek énekfesztiválon.

Az immár 25. alkalommal megrendezett versenyen mintegy 12 országból érkeztek 8-14 év közötti, országukban legjobbakként számon tartott, versenygyőztes gyerekek. A rendezők igazán gyermekbarát módon szervezik a rendezvényt. Meseszerű színpadképben a helyi kórus és tánckar aktuális, vidám jelmezekben állt színpadra. Sára a rendezők kérésére magyarul énekelt. A „Játékkészítő” című magyar mesemusicalből az elszennyezett természet miatt szomorú Aquatánia királynő énekét a „Jégbezárt bánat” című dalt adta elő, a közönség legnagyobb örömére. A verseny különdíjaként meghívást kapott a nyáron Szlovéniában rendezendő Arany Mikrofon nemzetközi énekversenyre.

gyoztes_ukran_lany_es_sara
Sára a győztes ukrán kislánnyal

Március 2-án a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány „Hangok Varázsa” elnevezésű versenyén a 10-14 évesek között mind POP, mind musical kategóriában második helyezést ért el Sára a miskolci Görömbölyi Művelődési Házban. Különdíjként továbbá meghívást, azaz fellépési lehetőséget kapott Cselepák Balázs és Vágó Zsuzsi musicalénekes művész zsűri tagoktól: szeptember 29-én a miskolci Művészetek Házában rendezendő „Musical és Miskolc 2018 Gála” műsorban szerepelhet, ahol Borsod megyéből elszármazott neves művészekkel léphet egy színpadra. Sára egyébként már 9 évesen, 2017-ben is szereplője volt a gálának, akkor több dal előadásában is részt vett.