Búcsú és szentmise a derenki lengyelek letelepedésének 300. évfordulóján

Akt.:
Búcsú és Lengyel-Magyar szentmise Derenken
Búcsú és Lengyel-Magyar szentmise Derenken - © Fotó: Nádassy József
Derenk – A hagyományos lengyel-magyar Derenki Búcsút 2017. július 23-án vasárnap rendezték meg.

A lengyel-magyar szentmisét dr. Seregély István érsek úr vezette Pawel Cebula, Jan Byrski és Marek Pienkowski lengyel papok valamint a sajószentpéteri plébános Takács Alajos közreműködésével.

img_5916-1

A szertartást követően emléktáblát avattak a kápolna építőinek tiszteletére. dr. Rónayné Słaba Ewa az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke átadta a Ferenc pápa által megáldott Szent László lángot.

img_5949

A búcsú résztvevői felkeresték a temetőt, ahol koszorúztak és közösen imádkoztak.

img_5952

A nagy számú vendégsereget a délután folyamán színvonalas műsorral szórakoztatták a fellépő lengyel és magyar hagyományőrző zenészek, táncosok, dalárdák, énekesek, néptánc együttesek.

– Nádassy József –


Nádassy József videóin a derenki búcsú és lengyel-magyar szentmise









hirdetés




hirdet�s