Küldjön hírt – 25 éve lett város Mezőcsát

Küldjön hírt – 25 éve lett város Mezőcsát
© Fotó: H. Szabó Sándor
Mezőcsát – Észak-Magyarországon, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Borsodi Mezőség közepén mintegy száz négyzetkilométernyi területen található, közel hatezer lakosú Mezőcsát.

Az itt talált őskori leletek bizonyították, hogy már a történelem előtti időkben is lakott volt a környék. Szorgalmas, munkaszerető nép él itt, akik az idők során javarészt mezőgazdasággal, állattartással, kereskedelemmel, kisiparral és kézművességgel foglalkoztak.

A történelem viharos korszakai nem kímélték a települést és annak lakóit, mely többször cserélt „gazdát”. Idegen hatalmak, az idők során többször rombolták le az épületeket és hurcolták el az embereket. De Mezőcsát mindig újraépült és küzdött a fennmaradásáért, ragaszkodó, dolgos lakóinak is köszönhetően.

Ma egyre gyarapodó és szépülő, 25 éve városi rangot kapott településen sok látnivaló és érdekesség található az erre látogató turistáknak.

– H. Szabó Sándor –








hirdetés