KSH: 7,2 százalékos reálbér csökkenés az év első két hónapjában

Január-februárban átlagosan 2 millió 773 ezer munkavállaló dolgozott az állami, illetve a privát vállalati szektorban, ami 3,5 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest – adta hírül a Központi Statisztiklai Hivatal (KSH). A bruttó átlagkeresetek összességében 6,5, a nettó átlagkeresetek fél százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ez ugyanakkor a reálbérek 7,2 százalékos csökkenést jelenti, a fogyasztóiár-index 8,3 százalékos növekedése miatt.

Az év első két hónapjában a költségvetési szférában 755 ezren, a versenyszférában 1 millió 946 ezren dolgoztak. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók keresete átlagosan bruttó 187 900 forint volt. Ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 163 500 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 251 400 forint volt.

Január-februárban a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 9,2 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 3,9 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. A nettó keresetek a versenyszférában 2,3 százalékkal emelkedtek, míg a
költségvetési szervezeteknél 1,5 százalékkal csökkentek.

Az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék szeptemberi, illetve az egészségbiztosítási járulék januári további emelése erősen visszafogta a nettó kereset változását. A nettó átlagkereset havonta 115 300 ,forint volt az év első két hónapjában, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 83 200, a szellemi foglalkozásúaké 151 300 forint volt.








hirdetés










hirdet�s