2012.02.9 18:44; Frissítve: 2012.02.9 18:44


Krónikus stresszt okoz a bálnáknál a hajók zaja

London, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – Nem csupán a viselkedésüket változtatja meg, de krónikus stresszt is okoz a bálnáknál a forgalmas tengeri kereskedelmi útvonalakon közlekedő hajók zaja – állapították meg a szakemberek egy tanulmányban.

A bostoni New England Aquarium kutatóinak elsőként sikerült bizonyítaniuk a hajók okozta zaj és a bálnák stresszszintjének megemelkedése közötti összefüggést. A szakemberek szerint miután a New York-i Világkereskedelmi Központ ellen intézett terrortámadás után visszaesett a helyi tengeri forgalom, a hajók által kibocsátott zaj mértéke a felére csökkent. Ez lehetővé tette számukra, hogy megvizsgálják a változó óceáni zajszennyezés bálnákra gyakorolt hatását.

“Azt eddig is tudtuk, hogy a bálnák más frekvencián kezdenek kommunikálni, hogy alkalmazkodjanak a hajók zajához, ám a mostani eredményeink szerint itt nem csupán kellemetlenségről, hanem komoly fizikai következményekről van szó” – idézte a tanulmányt vezető Rosalind Rollandot a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk). A Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a hajócsavar hangja ugyanabban a frekvenciatartományban mozog, mint amelyet egyes bálnák a kommunikációhoz használnak.

Korábbi tanulmányok szerint néhány bálnafaj úgy alkalmazkodik a zajos környezethez, hogy hangosabb, vagy sokkal gyakoribb akusztikus jeleket bocsát ki. Az elmúlt ötven év során jelentősen megnőtt, és kiterjedtebbé vált a teher- és a katonai hajók, valamint az olajfelderítésre használt magasdecibelű hanglokátorok által kibocsátott zajok mértéke.

Ezeknek a hatásáról megoszlanak a vélemények. A környezetvédők szerint azonban ez a fajta tengeri zajszennyezés megzavarja a bálnák énekét és a halálukat is okozhatja.

A kutatók 2001 júliusában – nem sokkal a szeptember 11-ei terrortámadás előtt – kezdték meg tanulmányozni az északi simabálnákat (Eubalaena glacialis), amelyek oda-vissza úsznak Észak-Amerika keleti partja mentén, mielőtt nyár végén összegyűlnének a kanadai Fundy-öbölben, hogy világra hozzák a borjaikat.

A tanulmány során a kutatók évente hat héten át gyűjtötték a bálnák ürülékét a vízfelszínről, egészen 2005-ig. A szakemberek a minták glükokortikoidhormon-koncentrációja alapján tudták mérni a bálnák stresszszintjének változását: az értékek tökéletesen egybeesetek a hajóforgalom hirtelen lecsökkenésével, majd visszaállásával. “A jó hír tehát az, hogy a probléma orvosolható” – mondta a szakember. A glükokortikoid rövid távú megemelkedése – amelyet kiválthat az ellenség közelsége, vagy az éhezés – segít az állatoknak az energiaraktározásban.

A stressz okozta hosszú távú megemelkedés azonban fejlődési rendellenességet, legyengült immunrendszert és csökkent szaporodási képességet okozhat. Korábbi tanulmányok szerint a szárazföldi állatoknál ugyanilyen krónikus stresszt okozhatnak a lánctalpas közlekedési eszközök, és a zajos turista-, illetve közúti forgalom.

- MTI -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Állatvilág
Fekete hattyúk érkeztek Tapolcára
Miskolc - Fekete György a tapolcai csónakázó tó üzemeltetője már a nyolcadik pár fekete hattyút vásárolta [...] tovább »
Mikrochippelték a lillafüredi pisztrángokat
Miskolc - Az aszály miatt elkeserítő a helyzet a Lillafüredi Pisztrángtelepen. tovább »
Örökbefogadó- és Gyermeknap az Állatbarát Alapítványnál
Nyíregyháza - Több mint 150 kutya, valamint 6 cica várja leendő gazdiját 2012. 05. 26-án, szombaton az [...] tovább »
Az első szárazföldi gerinces nem tudott járni
London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az első szárazföldi gerinces, a négylábú ichthyostega nem tudott [...] tovább »
Cuki: hűsölnek az állatok
Nem bírod a nagy meleget? Nézd meg, hogy ezek az állatok hogyan viselik el a nyári forróságot. Ők bizony tudnak élni. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés