Krízishelyzetből az otthon védelmébe

Megújult az Ökumenikus Segélyszervezet miskolci Szociális és Fejlesztő Központja
Megújult az Ökumenikus Segélyszervezet miskolci Szociális és Fejlesztő Központja - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Megújult intézményben élhetnek ezentúl a bajba került családok.

Teljes felújításon esett át az Ökumenikus Segélyszervezet miskolci Szociális és Fejlesztési Központja, azaz a családok átmeneti otthona. Az ünnepélyes átadáson részt vett Novák Katalin ifjúság és családügyért felelős államtitkár is, aki elmondta: Magyarországon 160 ilyen intézmény működik 4 ezer férőhellyel. Ezek fenntartását az állam évente 3 milliárd forinttal támogatja civil szervezeteken, egyházakon vagy önkormányzatokon keresztül. Az államtitkár kiemelte: ezen intézmények tulajdonképpen esélyteremtési feladatot látnak el, a bajba került családok talpra állását segítik. A miskolci intézményen belül krízisközpont is működik, ahol a kapcsolati erőszak áldozatai remélhetnek segítséget. Az országban jelenleg 14 krízisközpont van, de kormányzat még 12-t szeretne létrehozni. Az államtitkár hozzátette: a megújult miskolci intézményben a szülők életvezetési, munkaerő-piaci, jogi, valamint pszichológiai tanácsadást is kapnak.

A támogatók

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója arról számolt be, hogy az otthonban tavaly októberben kezdődtek el a munkák. A felújítást 80 milliós uniós forrás segítette. A további 50 millió forintot a segélyszervezet gyűjtési akcióiból befolyt pénz és a cégek támogatása adta. Kiemelte, a Vodafone Magyarország régi stratégiai partnerük, példaértékű az a humanitárius alap, mely katasztrófák idején nyújt gyors segítséget a Vodafone-nak köszönhetően.

Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere azt emelte ki, hogy az intézmény megújulását valóban széles körű összefogás tette lehetővé. Az önkormányzat azzal tudott hozzájárulni, hogy jelképes összegért biztosította a segélyszervezet számára az épület egy részét, az emeletet pedig teljesen ingyen.

Major Péter, a Vodafone Magyarország ügyfélszolgálati igazgatója jelezte: a krízisközpont kialakítását 5 millió forinttal segítette a cég. Hozzátette: A Vodafone Magyarország Alapítvány 2002 óta támogat hátrányos helyzetű és rászoruló családokat, 2011 óta pedig szorosan együttműködik az Ökumenikus Segélyszervezettel, melynek keretében minden évben 5 millió forintot adományoz a szervezet részére a humanitárius alapon keresztül. Az otthon biztonsági kamararendszerét is a Vodafone támogatásával alakították ki.​

ÉM