Helyi közélet

2012.11.11. 19:14

Másfélszer annyian mint legutóbb

Tizenkettedszer rendezték meg vasárnap a Barátság Maraton futóversenyt.

Tizenkettedszer rendezték meg vasárnap a Barátság Maraton futóversenyt.Hogy egy bejáratott rendezvényt mennyire könnyű tető alá hozni, amikor már mindenki tudja mi a dolga a szervezés során, erről biztosan sokat tudna mesélni Szűcs István főszervező, de ilyenkor a verseny napján nincs ideje, mert pörög. Fél órával a maratoni táv (42, 195 km), és a maratonka (5,2 km) rajtja előtt is csak annyit mond, egy gyors kanyar után visszatérve a versenyközpontba, hogy annyian talán lesznek, mint tavaly. De a 20 perces távolléte elég volt arra, hogy visszatérvén rácsodálkozzon egy rajtszámra, a ,,honnan van ilyened?” kérdésre nem is vár választ, mormolja is maga elé, ilyen rajtszámot előzetesen nem készítettünk, ezek szerint, ami volt elfogyott, és többen leszünk, mint tavaly, amikor 250 indulót regisztráltunk.

Többen bizony! Amióta decemberről előre hozták a versenyt, a fagyok elől kitérve, kis szerencsével, – ami esetünkben a napsütést jelenti –, élénkülhet, gyarapodhat a mezőny létszáma, ékes bizonyíték erre a mai nap. A kellemes futóidő amúgy is rádolgozik az egyébként is mosolygós emberek hangulatára, boldog futás lesz ebből a legtöbbeknél. A bemelegítést mindenki a maga kedve, technikája szerint csinálja, és közben megy beszélgetés, az embernek olyan érzése van, mintha mindenki ismerne mindenkit.

Már a rajtnál vagyunk, és szemet gyönyörködtető az, ahogy az egy családból érkezett generációk állnak egymás mellett a startra várva, apa a fiával, anya a lányával, van, aki az egész családot ,,elhozta”, hogy együtt megfussák a legrövidebb távot. De nem csak hobbi futók vannak jelen, hanem a sport ,,nagymenői” is, ami tényleg nagyon idézőjelesen értendő, mert az ismert arcok közvetlenségükkel, szerénységükkel, segítőkészségükkel tűnnek ki. Szó szerint ez utóbbi kategóriába tartozik Németh Csaba. A miskolci ultramaratoni futótól megtudjuk, hogy ő már előző nap letudta a penzumát, úgyhogy most vasárnap csak biciklin, kísérőként, felvezetőként, ha így jobban tetszik rendezőként láthatjuk majd. De azért a pályára is jut az ismert futókból, Bogár János, a Bécs-Budapest szupermaratoni futóverseny többszörös győztese, a szezonvégi kikapcsolódás során, futás közben zenehallgatással tölti a számára ismerős hosszúságú kilométereket. Ő is tagja a rekordszámú mezőnynek, ugyanis a második rajt, a kismaraton (10,3 km), a félmaraton (21,095) egyéni és váltó mezőnyének startja előtt kiderül: 370 (!) ember kért és kapott rajtszámot a Barátságra, hogy erejéhez, kedvéhez mérten teljesítse valamelyik távot. Van, aki az idővel fut versenyt, mások a távval, ez utóbbit, így vagy úgy, mindenki leküzdi, és ha éppen lassítania kell, vagy pihenésképpen gyaloglásra kell váltania, itt, emiatt lesajnáló mosolyt biztos hogy nem kap, biztatást viszont igen, idegentől vagy baráttól, mert erről is szól a Barátság Maraton.

Eredmények

5,2 km, női abszolút: 1. Varga Krisztina (Hajdúböszörményi Torna Egylet) 20:24 perc, 2. Molnár Sára (Tekergők SE) 20:51, 3. Laczkó Szabina (Tornádó Triatlon-Salgótarján) 21:53. Férfi abszolút: 1. Hadházi Máté (DSC-DSI) 18:16, 2. Mezei Gergő László (DSC-DSI) 19:03, 3. Nagy Róbert, 19:16.

10,5 km, női abszolút: 1. Szabolcsi Fruzsina (TVK-Mali TK) 43:53,8, 2. Kazainé Bodnár Szilvia (Emőd) 46:23,9, 3. Szilágyi Zsuzsanna, 49:35,5. Férfi abszolút: 1. Hankó Dávid (TVK-Mali TK) 35:24,1, 2. Balogh Bence (TVK-Mali TK) 36:13,3, 3. Hadházi Máté (DSC-DSI) 36:32,8

Félmaraton (21,095 km), női egyéni abszolút: 1. Széles Eszter, 1:35:44 óra, 2. Almási Éva, 1:45:03, 3. Ihász Veronika (Ózdi Teknőc FC) 1:48:07. Női váltó abszolút: 1. Miskolci Nike Futóklub (Kovács Edina, Salamon Emese, Szabó Papp Andrea, Zaccaria-Bujda Boglárka) 1:45:52, 2. Mezőkövesdi TE (Bódi Angéla, Reszegi Vivien, Magyar Dominika, Pető Katalin) 1:51:28, 3. Csabi Angyalai (Batta Krisztina, Németh Csenge, Németh Luca) 2:03:20. Férfi egyéni abszolút: 1. Zámbori Zoltán (Nomád Terepfutósuli) 1:20:34 óra, 2. Harsányi Zsolt (Nyékládháza) 1:21:56, 3. Balogh Tibor (DEAC) 1:23:43. Férfi váltó abszolút: 1. Hadházi-Mezei-Hadházi (Hadházi Máté, Hadházi Bence, Mezei Gergő László) 1:16:35, 2. Trochár TC (Tölgyesi Tamás, Nyeste Ákos, Kirilla Péter, Tugyi Levente) 1:17:39, 3. No Name (Karlowits-Juhász Tamás, Csizmadia Adrián, Pauska Tamás, Kánai Roland) 1:18:40.

Maraton (Homonnai László-emlékszám), női abszolút: 1. Tinta Tamara, 3:39:22, 2. Giebiszer Gyöngyi, 4:46:03. Férfi abszolút: 1. Harsányi Tamás (Nyékládháza), 2:37:24, 2. Szűcs Rajmund (TVK-Mali TK) 2:57:11, 3. Bogár János (Encsi VSC) 3:00:48.

A legjobb miskolci férfi maratonistának járó „id. Szűcs István-emlékdíjat” idén Szűcs Rajmund érdemelte ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában